Visszatekintő:

80 éves a Budafoki Református templom

2007-ben volt templomunk 80 éves, ezért a 2007-es év a Templom éve volt.

Ünnepi események és rendezvények színhelye volt a budafoki református templom, melyet 1927. október 2-án Ravasz László püspök szentelt fel.

Hálás szívvel gondolunk templomépítő elődeink áldozatos munkájára. A 80 éves évforduló alkalmából felidéztük a kiemelkedő budafoki lelkipásztorok és gyülekezeti tagok emlékét és hálát adtunk szolgálatukért.

A templom építésének kezdeményezője és fő szervezője Demjén István volt. 30 évig tartó szolgálata alatt megerősödött gyülekezetünkben a hitvallásos közösségi élet. Gyülekezetünk presbitériuma kezdeményezésére, kerületünk önkormányzatának támogatásával a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy utcánk gyülekezetünk templomépítő lelkészének nevét viseli. Kárpitos u. 2. helyett Demjén István u. 2. az új címünk.

Tervbe vettük a templom belső kifestését. Ez Istennek hála megtörtént, sőt, egyik testvérünk nagylelkű adományának köszönhetően többet is sikerült elérni, mint amit eredetileg elterveztünk.

A kerületi önkormányzat kezdeményezésére két év alatt kétszer bővült óvodánk. 2007. Szeptember 1-től 150 gyermeknek ad otthont a Halacska Református Óvoda.

A felújított, megszépült templomunkban, kibővített óvodánkban tartott rendezvényeken sokan résztvettek, az alábbiakban az ünnepi rendezvények programja mellett beszámolók is láthatóak.

Az oldalra reménység szerint újabb képek, beszámolók is fel fognak kerülni, érdemes időnként rátekinteni.

Ünnepi rendezvények:

2007-09-28.16.30hÓvodai tanévnyitó és épületavató
2007-10-02.18.00h Budafoki esték előadás- és beszélgetéssorozat:
Reformátusok és evangélikusok szerepe Budafok életében a XX. században.
Joó Ernő és Garbóci László helytörténészek
Moderátor: Solymár Gábor evangélikus lelkész
2007-10-06.9.30h Demjén István sírjának megkoszorúzása Örkényben.
Találkozás a budafoki református templom előtt 8 órakor.
A visszaérkezést követően 13 órakor a Budafoki temetõben koszorút helyezünk Székely Sándor, egykori hitoktató lelkész és a gyülekezet más kiemelkedõ szolgálóinak sírjára.
Kérjük, jelentkezzenek, akik részt szeretnének venni a koszorúzáson, de nem rendelkeznek gépkocsival, hogy számukra (korlátozott számú) férőhelyet tudjunk biztosítani.
2007-10-07.10h Ünnepi istentisztelet keretében megemlékezünk templomépítő lelkészünk, Demjén István életéről és felavatjuk a róla elnevezett új utcatáblát. Hangfelvétel
2007-10-09.18h Budafoki esték előadás- és beszélgetéssorozat:
A templom és a gyülekezet szerepe a családok lelki egészségében:
Dr. Buda Béla pszichiáter és Dr. Komlósi Piroska pszichológus,
Moderátor: Topolászky Ákos lelkész és Topolánszkyné Zsindely Katalin családterapeuta
2007-10-13.  Ifjúsági evangélizáció, este 18 órakor zenés ifjúsági istentisztelet
2007-10-14.10h 50,60,70 éves konfirmációk megerősítése ünnepi istentisztelet keretében, szeretetvendégség Hangfelvétel
2007-10-16.18h Budafoki esték előadás- és beszélgetéssorozat:
A templom mint az imádat és a hálaadás helye.
Előadók: Dr. Hafenscher Károly, Dr.Szűcs Ferenc teológusok, Eleőd Ákos építész.
Moderátor: Dr. Zalatnay István lelkész
2007-10-20.18h Ünnepi zsoltáros istentisztelet (vespera)
2007-10-21.10h Istentisztelet Dr. Szabó István püspök úr szolgálatával, zászlóavatás Képek Hangfelvétel
2007-10-21.15h Budafokon szolgált lelkészek, gondnokok és leszármazottaik találkozója
2007-10-22.  Gyülekezeti gyermeknap, hittanos találkozó
2007-10-28.10h Hálaadó istentisztelet: igét hirdet Pitó Antal mezőpaniti lelkész, könyvbemutató Demjén István és munkatársai szolgálatáról
Képek Hangfelvétel
2007-10-3118h Reformáció emlékünnepe az evangélikus templomban.
2007-11-20.18h Budafoki esték elõadás és beszélgetéssorozat:
Teremtés és környezetvédelem
Előadók: Karátson Gábor író, festő, Dr, Lányi András író, filmrendező, ökológus,
Moderátor: Dr. Mészáros Péter, a Zöld Jövő Egyesület elnöke
2007-12-0216h Adventi gyülekezeti hittanos gyermekműsor
2007-12-11.18h Budafoki esték előadás- és beszélgetéssorozat:
Advent az egyházzene történetben
Előadók: Dr.Bubnó Tamás, Dr. Papp Anette egyházzenészek
Moderátor: ifj. Hafenscher Károly evangélikus lelkész