2008. Március 30. Becker Norbert

Felolvasás

1 Krónikák 22

”Azután ezt mondta Dávid: Itt lesz Istennek, az ÚRnak a háza, és itt lesz Izráel égőáldozati oltára! Dávid azért megparancsolta, hogy gyűjtsék össze a jövevényeket Izráel országában, és kőfejtésre rendelte őket, hogy kőtömböket fejtsenek Isten háza építéséhez. Bőven szerzett Dávid vasat a kapuszárnyakhoz való szegeknek és sarokvasaknak, meg rezet is mérhetetlenül sokat, továbbá számtalan cédrusfát, mert a szidóniak és tírusziak bőségesen szállítottak Dávidnak cédrusfát. Dávid ugyanis ezt gondolta: Az én fiam, Salamon még tapasztalatlan ifjú, az ÚRnak pedig olyan házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész földön. Ezért én mindent megszerzek neki. Meg is szerzett Dávid mindent bőven még halála előtt.  És hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen házat az ÚRnak, Izráel Istenének.  Ezt mondta Dávid Salamonnak: Fiam, én magam szándékoztam házat építeni Istenem, az ÚR nevének tiszteletére. De az ÚR igéje így szólt hozzám: Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre. De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki a körülötte levő összes ellenségtől. Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében.  Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. Most hát, fiam, az ÚR legyen veled, hogy sikeresen fölépíthesd Istenednek az ÚRnak a házát, ahogyan kijelentette rólad. Bárcsak adna neked az ÚR észt és értelmet, amikor Izráel fölé rendel, hogy megtartsd Istenednek, az ÚRnak a törvényét! Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! Látod, én nagy fáradsággal szereztem az ÚR házához százezer talentum aranyat, egymillió talentum ezüstöt; a rezet és vasat már meg sem lehet mérni, olyan sok van. Épületfát és követ is szereztem; te gyarapítsd ezeket! Bőven van munkásod: kőfejtő, kőfaragó és ács, és mindenféle munkához értő ember. Az aranynak, ezüstnek, réznek és vasnak se szeri, se száma. Fogj munkához, az ÚR legyen veled! Izráel összes vezetőinek pedig megparancsolta Dávid, hogy segítsenek fiának, Salamonnak: Bizony veletek volt Istenetek, az ÚR, és nyugalmat adott nektek mindenfelől! Mert kezembe adta az ország lakóit, és meghódolt az ország az ÚR előtt és az ő népe előtt. Most azért igyekezzetek szívvel-lélekkel keresni Isteneteket, az URat. Fogjatok hozzá, és építsétek föl Istennek, az ÚRnak a szentélyét, hogy bevihessétek az ÚR szövetségládáját és az Isten szentélyének az edényeit abba a templomba, amely az ÚR neve tiszteletére épül.”

Gyerekeknek

Áldás, békesség!

Mi is a válaszunk erre? Istennek dicsőség!

Amit szeretnék most veletek megosztani ma reggel, az egy személyes élettörténeti tapasztalatom. Ez nagyon régen történt velem - most már lassan tizenkét évvel ezelőtt, nagyjából tizenhárom is van már ez -, amikor egyszer még szakács koromban egy református hittan táborban főztem. Abban a hittan táborban még nem az igével szolgáltam, hanem ételt készítettem a kisebbeknek. Ez egy felsős hét volt, amin szolgáltam, és mindenképpen akartam egy jót brillírozni, úgyhogy gondoltam, hogy szombaton csinálok fánkot.

Már előző nap szépen mindent kikészítettem, kiraktam a lisztet, a kovászhoz kellő dolgokat, mindent szépen aprólékosan. És gondoltam, hogy eddig mindig hitből csináltam a dolgaimat, de azért most biztos ami biztos, megnézem a könyveket, és a könyv alapján szépen - hogy tényleg ne legyen semmi sem elrontva - megcsinálom.

Kiszámoltam a mennyiségeket is, teljes nyugalommal nekiálltam megcsinálni a tésztát, bedagasztottam. Nem tudom ki látott már fánktésztát dagasztani, esetleg anyát vagy nagymamát? Ha ilyen nagy hólyagok lesznek rajta, akkor jó. Szépen megcsináltam, megkelt, kiszaggattam és kisütöttem. Csakhogy volt egy kis bibi. Szokták mondani, néha történik az emberrel ilyen. Hát velem is megtörtént, hogy benéztem a dolgot. Egy dolognak a mennyiségét nagyon elnéztem, rosszul szoroztam fel és túl sok olajat tettem a tésztába. Úgyhogy ez a túlcsorduló olaj szindrómája volt szegény fánkomnak. Megfogtad, megnyomtad és folyt belőle az olaj. Azért, mert rosszul számoltam ki a mennyiséget.

És képzeljétek el, akárhányszor találkoztam utána több éven keresztül is azokkal a gyerekekkel, akik voltak abban a táborban - most már azok egyébként felnőttek -, nem olyan régen futottam össze közülük az egyikkel, és képzeljétek, az első amit megemlített, hogy de jók voltak azok a tahi táborok, meg az a felsős hét! Habár az a fánk, az nem igazán jött össze.

És bizony emberek, mi sokszor ilyenek vagyunk, hogy a rosszat azt nagyon meg tudjuk jegyezni, a jót azt nagyon hamar elfelejtjük. És nagyon fontos lenne, hogy vegyétek ti is komolyan azt, hogy ha történik valakivel valami rossz, vagy valaki valamit elront, akkor tudjatok megbocsátani és elfelejteni. Én azt gondolom, hogy nekünk, embereknek, a megbocsátás azért megy. És el is tudjuk felejteni? Hát, na az a nagy dolog barátaim. Hajrá! Először a megbocsátás, aztán elfelejtem a másiknak, mintha nem történt volna semmi, jó?

Szervusztok. Áldás, békesség!

Alapige

Kolossé 3:1-17

” Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás,  mert ezek miatt haragszik Isten. Ti is ezeket tettétek egykor, amikor ezekben éltetek; most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást, és szátokból a gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt. Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.  Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.  Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.”

Igehirdetés

A 21. századi ember mindennel foglalkozó ember, kivéve az odafelvalókkal. Sajnos eljutottunk oda - és főleg Európa kereszténysége -, hogy az európai névleges keresztény világ mindennel foglalkozik, az ég egy adta világon mindennel foglalkozik, csak éppen az odafelvalókkal nem.

Éppen az egyik kolléga mesélte szomorkodva, hogy már itthon is kezd tendencia lenni az, hogy az emberek elvesztik a realitásokat. Elcsúsznak a dolgok. Ment hozzá valaki temetést bejelenteni: meghalt Fifi, a kutya. És kérdezte, hogy - ugye ő hívő keresztyén embernek vallotta magát - nem lehetne-e esetleg eltemetni? Mert van itt valami kutyatemető, elég drága, nem jönne-e ki a lelkész úr? És mondta a lelkész úr, hogy hát ne haragudjon, de nem.

Elfelejtette az ember, az európai kereszténység elfelejtette az odafelvalókat. Mert ha ismerné az odafelvalókat, és az odafelvalók dolgait, ha ismerné a Szentírást, ilyen butasággal nem menne a lelkészhez.

És azt gondolom, hogy a mai világunkban egy kicsit újra fel kellene fedeznünk valóban - katolikus és evangélikus testvéreinkkel közösen erre próbáljuk felhívni a figyelmet -, fel kellene újra fedezni a Szentírást. És nem csak vasárnap egy istentisztelet erejéig, hanem az odafelvalókat minden nap, testvérek, észre kellene venni.

Jézus Krisztus nem azért jött ebbe a világba, hogy hatalmas nagy templomokat építsünk - Magyarországon jó sok nagy templom van, konganak az ürességtől - ez is fontos, mert fontos a templom, most nem ezt akarom kisebbíteni. Hanem ő azért jött, hogy a lelkünk templomát megépítse. Ő azért hagyta el a mennyei dicsőséget, meg az egész mennyei hatalmát azért hagyta ott amikor eljött Betlehembe, abba a piszkos istállóba, hogy az embereknek ráirányítsa a figyelmét a leglényegesebb dolgokra. Az odafelvalókra.

Ha most kiraknék ide ebbe az itteni kancsókba - itt vannak ezek a barna színűek - piszkos vizet, sáros vizet, meg kiraknék egy tiszta vizes kancsót, nem nagyon lehetne megkülönböztetni, hogy melyikben van a tiszta víz és melyikben a piszkos víz. Ma is ha megyünk az utcán, nem látjuk az embereken, hogy ez hívő vagy nem hívő. Sokszor az a legszörnyűbb, hogy még a halálánál sem derül ki, hogy hívő vagy nem hívő. És jönnek temetést bejelenteni, és amikor kérdezzük, hogy hát a gyülekezettel való kapcsolat, a lelki élet? Hát neki olyan nem nagyon volt. Elég szörnyű.

Az európai ember rohan, fut egyre gyorsabb tempóban. Minden van: már van mobiltelefon, már van GPS, minden van, hogy minél hamarabb, mindenhova odaérjünk, mindent elérjünk. Mindent akarunk, de az odafelvalókkal törődés az nem jellemző, az európai emberre főleg.

És azt kell, hogy mondjam, hogy ebből következik valami nagyon lényeges. Az értékrend válsága amit látunk. Ez a hölgy, aki bevitte a problémáját, hogy a kutyáját szeretné eltemettetni, ennek az embernek értékrend problémája van. A mai emberek többségének, akik körülöttünk élnek, értékrend problémája van. Nincs sem istene, sem családja, legtöbbször nincsen hazája sem. Ezt nevezzük kozmopolita életmódnak, gyakorlatilag él a nagy nihilben, a nagy semmiben, és azt hiszi, hogyha pénze van, akkor mindene van, akkor boldogsága is van.

Gyakorlatilag a mai emberek Európában - a kilencvenöt százalékuk - így élnek. Hajhásszák a mammont, a pénzt, az élvezeteket. De milyen nagy kiváltság nekünk, testvérek, hogy mi nem ezt tesszük. Milyen nagy kiváltság, testvérek, hogy bennünket ezek a dolgok nem kötnek. Mert tudunk valamit a Szentírásból. Mivel tanulmányozzuk azt. Tudjuk Jézus gondolkodásmódját. Aki azt mondta, hogy mindennel úgy éljetek, mintha nem volna a tiétek. Legyetek szabadok mindentől, mert akkor nem fog semmi sem kötni.

Vagyis a keresztyén ember szabad lehet mindezektől úgy, hogy él ezekkel. Hogy valóban azért nem árt ha az embernek van pénze, nem árt ha az embernek van autója, ha az embernek van szép háza, nem árt, ha az embernek van szép családja is, és ezeket megbecsüli, odafigyel rájuk és gondozza. De ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne uralkodjék ez el a szíven. Olyan szörnyű tapasztalat amikor az ember látja ezt a temetőket járva, hogy hatalmas nagy márvány síremlékek vannak - nem is tudom mennyi pénzbe kerülhetnek ezek - és még üvegbúra is van rajta. Mert az imádat tárgya. Eltorzultak a dolgok, elcsúsztak a dolgok.

Nem arról van szó a Szentírásban, hogy mi ne szeressük a szeretteinket. Nem arról van szó a Szentírásban, hogy mi ne becsüljük meg őket. Hanem arról, hogy úgy fogjuk tudni őket jól szeretni, hogyha a nagyinak meg a rokonságnak most visszük a virágot, amikor élnek, nem pedig amikor már imádat tárgya és síremléket emelünk föléjük hatalmas márványból.

Nekünk adatott Istentől az a kegyelem, hogy az odafelvalókkal törődhetünk, ahol Krisztus is van. Az a Krisztus, akiben el van rejtve a mi életünk, testvérek, mert itt a lényeg: hogy Krisztussal együtt ti is feltámadtatok az örök életre. Testvérek, már most ebben élhetünk itt. Ebben járhatunk. Amikor megyek a buszon, tudok Jézussal beszélni, imádkozhatok. Amikor megyek a munkahelyre, vagy éppen jövök onnan, elő tudom venni a Szentírást, tudom tanulmányozni. Mert beszél velünk az Isten. Mert valami történt valóban húsvétkor, testvérek. Az amit most kint tapasztaltunk a természetben: a fény utat tört, az élet utat tört. Eljött a tavasz, a hajnalhasadás. Minden ember számára lehetővé vált a megtérés, az Istennel való közösség. Ezért mondja itt Pál, hogy nincs többé zsidó, nincs többé görög, nincs többet körülmetélt vagy körülmetéletlenség. Istennek most már egy népe van: keresztyén nemzet, keresztyén nép. És hadd mondjam azt, testvérek, hogy Pál rádöbben arra, hogy mit is tett Krisztus azáltal, hogy megváltotta az embert és feltámadt a halálból. Azt tette, testvérek, hogy megtanította a keresztyén embert arra, hogy az igazi értékrend az nem itt van. Az nem a földön van. Az igazi értékeket, testvérek, ne lent keressük.

És sokszor az ember mégis beleesik ebbe a csapdába. Még a megtért ember is. Pál ezen a helyen leírja - ebben a felolvasott hosszabb szakaszban - a keresztyén életnek a programját. Mit tegyen a feltámadott hitű keresztyén ember, aki meghalt a bűnnek, a világnak, az ördögnek, aki újonnan született. Mit tegyen a keresztyén ember? Mi legtöbbször csak azt szoktuk elmondani - én is megmondom őszintén, sokszor csak erről szoktam prédikálni az embereknek -, hogy térjenek meg, találjanak Krisztusra. De mi van azután? Mi történik? És ezek nagyon lényeges kérdések, mert én amikor annak idején fiatalon megtértem, akkor nekem is voltak elbizonytalanodásaim a megtérésemben is.

Ennek meg is volt a maga oka, és Pál ezekre a titkokra ad itt választ. Mert az, amikor újonnan születtünk és megvolt a nagy megtérésünk, nem azt jelenti, hogy mi már révbe értünk, beülhetünk a kegyelem királyi karosszékébe, és gyakorlatilag nekünk nem kell csinálni semmit. Hanem az újonnanszületésünk, a nagy megtérés az a kezdet, az az első lépés. És ez körülbelül olyan folyamat, mint amikor a kisgyermek csecsemő. Először tápláltatik. Először az van, hogy elmegyünk az istentiszteletekre, és minden istentisztelet szól, értjük az igehirdetéseket, minden ige a miénk, és lelkesek vagyunk Isten örömével. Ez van az újjászületés után. Ez a csecsemő korszak.

Aztán utána jön a kiskorúságnak a korszaka, mikor elkezd a gyerek járni. Megy két lépést, aztán elesik. Megy megint két lépést, aztán elesik. És a cél a felnőttkorúság. A felnőtt életkorú keresztyén élet, amely éppúgy tele van buktatókkal és csapdákkal - ott a keskeny út mellett ez el van nekünk készítve az ördög részéről -, mint amikor újonnan születtünk és megtértünk, csak akkor még nagyon friss az Isten szeretete és könnyebben tudunk túllépni ezeken.

És ezért mondja itt a kolosséi levélben Pál, hogy a keresztyén életprogram első pontja, hogy öldököljétek meg mindazt, ami csak erre a földre irányul. És itt nem azt mondja ezen az igehelyen Pál, hogy mi akkor vonuljunk ki ebből a világból, ahogyan azt sokszor félre is értették és lettek remeték, meg mindenféle egyebek. Itt nem ezt jelenti, hanem, hogy azt a világi életmódot, amiben óember természetünk szerint éltünk, azt öldököljük magunkban.

Mert igaza van Luther Mártonnak, amikor azt mondja, hogy én amikor megtértem, átadtam az életemet az Úr Jézusnak, akkor az óember fel lett oda szegezve a fára, a keresztre. A régi bűnös természetünk fel lett szegezve a fára. És mondja Luther ezután keserűen, hogy de mindig azt tapasztalom, hogy lemászik az a dög - így mondja, bocsánat - és próbál uralmat venni az életem felett. Az óember folyamatosan próbálja visszahódítani a szívünket, az életünket. És egy fiatal hívő keresztyén élet az elején probléma. Öldököljétek meg a tagjaitokban mindazt ami erre a földre irányul, és aztán elkezdi a bűnöket felsorolni Pál. És nagyon sokszor itt reccsennek meg keresztyén életek. Hogy azt látja, hogy én újjászülettem, megtértem, befogadtam Isten kegyelmét, szeretetét, és aztán mégis elbukom. Mégis bűnöket követek el. Akkor én most nem tértem meg? Akkor én most nem születtem újjá? Ugye egyből jön a vádló, jön a Sátán, és már mondja, hogy á, te keresztyén? Alkalmatlan vagy mindenre.

Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk valóban megszerezte Jézus Krisztus a Golgota keresztjén a bűnbocsánatot teljesen, de amíg ez nyilvánvalóvá lesz az életünkben - és ez gyakorlatilag a halálunk pillanatában lesz teljesen nyilvánvalóvá, amikor meglátjuk majd az Urat - addig nekünk folyamatos harcunk lesz ezzel az óemberrel. Addig az folyamatosan hatalmat akar gyakorolni az életünk felett. Ezért mondja azt Pál elsőrenden, hogy öldököljétek meg a ti tagjaitokban a kívánságokat. És aztán elkezdni őket részletezni, hogy mik ezek a kívánságok.

Az első a paráznaság. Azt gondolom, hogy nagyon fantasztikus a Szentírásban az, hogy ugyanazok a problémák vannak ma, mint annak idején. Nincs új a nap alatt. A keresztyén világnak a legtöbb problémája - azt gondolom - ebben a világban ezzel van, a paráznasággal. És a magunk életének is, ha őszinték vagyunk. Paráznaság, vagy más szóval házasságtörés. Amibe beletartozik minden sötétség. A 3Mózes 15-öt elég elolvasni hozzá, hogy az ember képben legyen, hogy mik is azok. Mert az ember legtöbbször ezekről a dolgokról nem szívesen beszél, nem szívesen hall. Ez tabu téma még a keresztyén családokban is. Pedig a legtöbb áldozatot ez szedi a keresztyénségben, meggyőződésem.

Nagyon sok elfordulás ezért történik. Hány és hány fiatalnak kezdődik úgy az élete, hogy eljár hittanra, konfirmációs órára, megtér esetleg, élő hitre jut, elkezd járni a gyülekezet közösségébe. Aztán gimnáziumban jön egy barát vagy baráti társaság, lehívják őt dizsibe - még az sem lenne olyan hű de nagy baj - elmegy, ott megismerkedik valami hitetlen fiúval, az fölszedi ugye - ma ezt így mondják -, elkezdenek járni, aztán mi fog történni vele? Kiderül egy-másfél év múlva, hogy a fiú átverte a fejét, akkor dobja, aztán csalódik a lány, hogy így járt. És akkor jön egy másik fiú. És így elhasználódik az élete, tönkremegy az élete. A paráznaság ma is nagyon szépen szedi az áldozatait, és teszi tönkre emberek életét.

Aztán a másik, ugyanehhez a körhöz tartozó bűn a bujálkodás, amit meg kell magyarázni, mert régi kifejezés: amikor valaki összefekszik mindenkivel. Amikor az az együttjárásnak a lényege, egy párkapcsolatnak a lényege, hogy mikor tudja az illetőt megkapni. És akkor váltogatja idővel a partnereket. Ez a tragikus helyzet.

Aztán ott van a gonosz kívánság, amit így nevez a Szentírás. Az ábrándozás az élet megrontója - meg van ez már írva réges-régen. Azt hiszem - idősebbek is ülnek itt - a testvérek tudják, hogy ez mindenkinek probléma volt, akik itt ülünk ebben a templomban. És szedi az áldozatait a kívánság is ebben a világban. És hadd mondjam azt, testvérek, hogy habár ez a bűn a legtöbbet említett bűn a Szentírásban, és a legtöbb probléma eköré csoportosul, és ez jön mindig elő Pál apostolnál is legelső helyen, mégis a magam személyes életében összesen négy keresztyén reformátusról tudok, aki ilyen bűnből tért meg, és ezt meg merte vallani a gyülekezet közössége előtt. És a négy emberből a legelső, akit hallottam bizonyságot tenni arról, hogy Isten ebből őt kihozta, az vitt engem arra, hogy én is megtérjek. És itt a nagy kérdés, miért félünk ezekről beszélni, hogy Isten miből hozott ki bennünket, testvérek? Hát ez az evangélium lényege. Hogy ma is vannak magdalai Máriák, csak mondjuk Kovács Józsinak hívják, meg Tepsi Terinek. Ma is vannak olyan emberek, akiknek pontosan ez a problémája, és aztán egyszer csak megnyílik a számára az ige, és közönséges életmódúból Isten szentje lesz. Hát ez a fantasztikus evangélium, testvérek.

És hadd mondjam el az egyik legemlékezetesebbet az életemből, amit megtapasztaltam ezzel kapcsolatban még. Én még ilyen őszinte imádságot sem hallottam református körökben. Kövesdombi gyülekezetben voltam Marosvásárhelyen egy összevont ifiórán. Képzeljék ezt el, kedves testvérek, hetven fiatal. Ott van hetven fiatal, ahol a parázna nő történetéről van szó - egy nagyon megindító evangélizáció volt. És utána imádkoztunk. És volt egy fiú, aki teljesen őszintén azért imádkozott, hogy Uram, nekem ezzel a bűnnel nagyon sok problémám van, én mindig belecsúszom, kérlek segíts, hogy meg tudjak ebből térni. És én nem nagyon szoktam imaközösségben elsírni magamat, de ott elsírtam magamat. Ilyen őszinteséggel én még keresztyén körben a megtérésem óta nem találkoztam.

Mondom: négy ilyen esettel találkoztam. Mintha szégyellnénk, hogy Isten miből hozott ki bennünket. Az a fantasztikus, hogy kihozott, hogy már nem vagyunk ilyenek!

Aztán a következő bűn, amit felhoz Pál, amit öldökölni kell magunkban, az a fösvénység. A pénzimádat, a mammonimádat. És ahogyan a családunk és az életünk sem a miénk, mert Jézus Krisztuséi vagyunk, úgy a pénztárcánk sem. És ez a második dolog, amit nagyon nehezen adunk át az Úr Jézus Krisztus kezébe - azt gondolom. Mert valóban a gyülekezeti közösség megkívánja az, hogy odafigyeljünk a kicsikre, a szegényekre, az árvákra, az elesettekre. Ez a diakóniának a lényege.

Aztán a harmadik dolog, amit öldökölni kell a tagjainkban, az a gyűlölködés, amelynek a gyökere a harag és a féltékenység. Sokszor találkozom ezzel az ifjúság között szolgálva, hogy a Barátok közt, meg egyéb sorozatoknak a tragikus hatása mennyire begyűrűzik, hogy például lányok hogy tudják egymást gyűlölni azért, mert mondjuk a másik lány szebb, vagy kedvesebb, vagy okosabb. Borzasztó gyűlölködések tudnak lenni köztük.

Vagy féltékenység akár a munkahelyen, mikor az embert gyötrik azért mert jól végzi a dolgát. És nagyon sok mindent lehetne még felhozni, ami a gyűlölködésnek tápot ad. És azt mondja Pál, hogy öldököljétek ezt is magatokban.

Aztán a következő, ami előjön, a káromkodás. Hát ha van nemzet, akinek ez karakterbűne, akkor az a magyar. Valahol olvastam, hogy a világban két nemzet van, ahol nagyon csúnyán beszélnek és durva káromkodásaik vannak: az egyik a magyar, a másik az olasz. Mi itt tartunk. Ezt is öldökölni kell magunkban. Ez ellen is harcolni kell. Megmondom őszintén én a megtérésem előtt nagyon csúnya szájú voltam, és nagyon sok harcom van most is ezzel. Amikor sok igazságtalanságot meg rosszat látok, az ember könnyen elkerekítené magát - néha el is kerekíti. Fontos, hogy győzzük le ezt is magunkban.

Aztán az utolsó dolog ami itt van: ne hazudjatok egymás ellen. Kicsit úgy elénkbe ötlik a kilencedik parancsolat, ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Amikor - magyarán mondva - pletykálkodunk, vagy éppen susálunk mások háta mögött és ezzel rengeteg kárt tudunk okozni egymásnak. Mert nem tudunk őszinték lenni egymással. Testvérek, legyünk őszinték egymással. Az ifjúságban is sokszor látom ezt, hogy megy ez a bájmosolygás is, ott van a probléma is, és nem az van, hogy megbeszélnék. Inkább leül az egyik az egyik székbe, a terem egyik sarkába, a másik a másik sarkába, csak meg ne kelljen beszélni egymással a problémákat. Pletykálkodás, susálás - ez is egy nagy probléma. Ezt is öldököljük magunkban, testvérek. Imádkozzunk azért, hogy ez eltűnjön az életünkből.

És hogyha végigtekintjük ezt az ötös listát, akkor azt gondolom, hogy egyikben sem vagyunk tökéletesek. Mindenki tudja, hogy mi az a bűn, az a karakterbűn, amivel az élete küszködik, amivel most is harcolunk, újjászületett emberként is. De harcolunk ellene, és ez a lényeg.

És mit öltözzünk föl ezek helyébe? A keresztlányom - aki most öt éves - minden nap, amikor megy oviba, egy órával előbb fölkel, hogy kiválassza melyik ruhát veszi fel. És azt szépen előkészítgeti magának és felöltözik. Felöltözni, az egy fontos dolog, hogy az ember igényes legyen. A lelki életben is fontos az igényesség.

És az első nagyon fontos dolog, amit itt a Szentírásban látunk, az a könyörületes szív. A megbocsátani tudás. Pál azt mondja, hogy ez a legfontosabb a keresztyén gyülekezetben. Hogy ez ott legyen az életünkben. Hogy tudjuk egymást elhordozni.

Aztán a második: a jóságosság. Hogy legyen a szívünkben ott, hogy akárhogyan néz ki valaki, akár antipatikus is, vagy nagyon nem mennénk oda hozzá, akkor is legyen ott a szívünkben a szeretet, a jóságosság.

Akkor legyen ott a szívünkben az alázatosság. Tudjuk megalázni magunkat. Hogyha valami butaságot csináltunk, akkor tudjunk odamenni bocsánatot kérni. Vagy tudjuk a másikat látni nagyobbnak, mint magunkat. Tudjuk megalázni magunkat, alázatosnak lenni. Istennel szemben és emberrel szemben.

Aztán - ez a legnehezebb nekem - a szelídség. Nem erőszakosnak lenni. Hú de nehéz dolog ez! Szelídnek maradni helyzetekben. Élethelyzetekben, amikor az embernek elszáll az agya, és egyből jönne az indulat. Szelídnek maradni. Felöltözni a szelídséget.

És az ötödik pedig: hosszútűrés. Hát ez is egy elég nagy probléma, azt gondolom, a türelmetlenség. Nagyon türelmetlenek tudunk lenni sokszor. És nem csak a magunk életének a dolgaival, hanem másokkal szemben még inkább. A türelmetlen ember az még türelmetlenebb másokkal szemben, ez már csak így van.

És ami még nagyon lényeges, hogy miért fontos ezeket komolyan venni? Miért fontos ezeket a szívünkbe vésni, hogy miket öltözzünk fel? Mert ezáltal válunk képessé arra - amit mond a Szentírás -, hogy mindezek fölé pedig öltsük fel a szeretetet, ami tökéletesen egybefog mindent. Vagyis, hogy képesek legyünk elhordozni, elszenvedni egymást, testvérek. Mert hogyha ez alapján a mérce alapján - hogy mit öldököljek meg az életemben, és mit öltözzek fel - őszinte vagyok és végignézem, ráteszem a mérlegre magamat, akkor már egészen másképpen fogok nézni a felebarátomra. Akkor már nem lesz annyira "hű de antipatikus" az élete, mert látom, hogy én magam sem vagyok tökéletes.

És tudjátok, testvérek, ez a fantasztikus a keresztyénségben, hogy ez egy ilyen nép. Egy olyan nép, amely nem tökéletesek közössége. Hanem kinek ez megy jobban, kinek az megy jobban, és így segítjük egymást előre a hitnek az útján, a hitnek az ösvényén. Úgy megyünk előre a keskeny úton egymásba kapaszkodva, mert csak így lehet. Úgy tudunk előrébb menni. És ezért fantasztikusak az olyan gyülekezeti alkalmak, amikor együtt van mindenki, a legidősebb testvértől a legfiatalabb testvérig. Mert egymást visszük előre. Az idősebb testvérek tudnak segíteni a fiatalabbaknak. Útbaigazítani őket, hogy mit ne rontsanak el. Mert ők már elrontották egyszer esetleg, és akkor a fiataloknak mondják, hogy ezt ne csináljátok, mert nem jó út. A fiatalok meg az életvidámságukkal, meg az életerejükkel tudják segíteni az idősebb testvéreket, hogy de jó, van jövő, van folytatás. Ezért nevezzük a keresztyén gyülekezetet egy testnek, egy családnak. Az Isten nagy családjának, ahol odafigyelés van. Ahol odafigyelünk egymásra és tudunk egymással szeretetközösségben lenni. És nem csak névlegesen, hanem valóságosan megélt szeretetközösségben lenni.

És ezért volt olyan fantasztikus alkalom számomra, amikor itt törtük a követ a testvérekkel a templom újításakor. Vagy amikor takarítások vannak. Vagy amikor elmegyünk gyülekezeti kirándulásra, vagy bármire. Mert ezek életjelek. A gyülekezet nagy családjának az életjelei. És nagyon hálás lehet a szívünk azért, hogy itt vannak ebben a gyülekezetben olyan keresztyén testvérek, akik feltámadott, élő hitű keresztyének. Akik bizony öldöklik naponként a bűneiket az életükben, és próbálják minél tisztábban megélni a hitüket. Akik felöltözik ezeket a lelki ajándékokat, és Istennek a kiváltságait - amit elhozott nekünk az Úr Jézus Krisztus -, és akik megélik ezt a szeretetet. Mert csak így mehet előrébb a keresztyénség ügye.

Minél inkább közel Jézushoz, annál inkább mennek a dolgok. Minél inkább közelebb vagyok az Úr Jézushoz, annál inkább megy az életem előre. Minél inkább elhanyagolom a Szentírást, minél inkább elfordulok Istentől, annál inkább megy lefelé minden az életemben. Csúszom lefelé, mint az életszínvonal ma Magyarországon.

És azt mondhatjuk, hogy ez a kulcsa, a motorja ennek a keresztyén életprogramnak: Jézus Krisztus neve. Az a név, amelyért teszünk az életben mindent. Itt azt tanácsolja az apostol, hogy minden, amit cselekesztek az ő nevében tegyétek. És ez nem csak erőt ad, testvérek, hanem védelmet is, hogy ő az aki a garanciát, a pecsétet ráteszi a dolgokra.

Adja az Úr, hogy tudjuk így élni az életünket. Ámen.