2008. Március 2. Topolánszky Ákos

Felolvasás

Máté 18:21-35.

”Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: "Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?" Jézus így válaszolt: "Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”

Gyerekeknek

Az úrasztala nem kifejezetten arra alkalmatos hely, hogy oda pénzt helyezzünk el, inkább csak felmutatjuk, majd utána aláhelyezzük. Most nem hoztuk a mérleget magunkkal, de ez legalább négy kiló hetvenöt deka. Mindenesetre nagyon köszönjük, meg fogjuk egyszer mérni.

Jó nagy vihar volt tegnap. Nálatok is kiment az áram? Az árammal is az volt a baj, hogy nem zárt össze a vezetékeken és ezért fény nélkül maradtunk. Az pedig elég rossz dolog. Magam is elég zavarban voltam, amikor nem volt áram, nem volt lámpa, nem volt fényesség. Semmi, ami egy ilyen civilizált életmódhoz szokott embernek úgy egyébként szokott hiányozni. Elég furcsa volt. De nem is erről akarnék most beszélni, hanem azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy tudjátok-e, hogy milyen változás történt itt? Valami a templomban. Tegnap három fát döntött ki a vihar. Hál’Istennek egyik sem dőlt rá a templomra magára, pedig ennek jó esélye megvolt, úgyhogy kegyes volt az időjárás Ura velünk.

De itt a templomon belül történt valami változás. Nézzetek körbe. Igen, szőnyeg van. Szerintetek miért jó az, hogy szőnyeg van? Miért hiányzott ez eddig, hogy most úgy gondolta a presbitérium, hogy a templomot felszereli szőnyeggel? Egyszerűen csak díszítés? Nedves időben, amikor esik az eső, akkor bizony csúszik ez a járólap, és ez a biztonságot fokozza. Tehát egyrészt a biztonság érdekében, hogy ne csússzunk el. De talán, hogyha megfigyelitek, hogy hol van ez a szőnyeg (vagy futó), akkor az is kiderül, hogy ez itt pont szemben van, egészen célirányosan bevezet bennünket a templomba. Mondhatnám, hogy utat teremt, vezet bennünket egészen ide az úrasztaláig, és aztán rámutat itt a szószékre. És ez tudjátok, hogy miért fontos? Miért van a református templomban középen, a legtöbb esetben középen, a centrumban a szószék? Nem a pap miatt. És ha én oda felmegyek, akkor nem én vagyok a fontos ott. Azért, hogy jobban hallják, ez igaz. De mit? Az a fontos, amit hallanak: az igét. Hát persze.

Tehát azért van középen a szószék, és arra vezet rá bennünket ez a szép egyenes futó, ez a szőnyeg, mert itt a templomban a központi legfontosabb dolog az maga az Isten igéje, ahogyan szól hozzánk. Mert lelkemet felüdíti és igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Így mondja nekünk az Úr. Ő vezet bennünket, az igéjével vezet, és erre emlékeztet bennünket egy kicsit ez a szőnyeg is. Ti se felejtsétek el, hogy az életünkben a legfontosabb dolog, amely biztonságot ad, és vezetést ad, az mégiscsak az Isten igéje. És erről fogtok hallani most is, amikor elmentek a gyermek istentiszteletre.

Látjátok, nem mondtuk együtt azt, hogy Áldás, békesség! Most akkor a végén mondjuk hangosan, jó? Áldás, békesség!

Alapige

Efézus 5:1-4.

"Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.”Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás.”

Efézus 5:8.

”Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” 

Efézus 5:14

"Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus."

Igehirdetés

„Az Úr hatnapi kemény munkával teremtette a Földet, az életet és az embert, a hetedik napon megtekintette az eredményt és elégedett volt vele. A Biblia szavaival: és látá, hogy jó. Ekkor jött Lucifer, és kérdéseket tett fel. Fog-e működni? Tartós lesz-e? Lesz-e eredménye? Nem romlik-e el? Megérte-e a fáradtságot, a munkát? És így tovább... Az Úr végül türelmetlen lett, és ráförmedt főangyalára: Lucifer, eredj a pokolba!”

Ez egy mottó, egy óriási négykötetes, frissen megjelent nagy társadalomtudományi munka elején, amelyik egy új és divatos tudományággal foglalkozik, annak az eredményeit foglalja tulajdonképpen össze. Ezt a tudományágat úgy hívják, hogy értékeléstan, vagy idegen szóval evaluáció. És maga a tudós, egy Elliot Stern nevezetű úriember is meglehetős iróniával közeledik a saját tárgya felé. Vagyis, hogy ez a tudomány igazából semmi másra nem alkalmas, mint hogy kekec kérdéseket tegyen fel.

Pedig az egy nagyon fontos dolog, főleg különböző nagyobb programok - főleg, hogy ha ez az egész nemzetet érintő nagy közpolitika, szakpolitika – esetében, azokat értékelni. Hogy ne csak a politikusokra legyen rábízva, hogy önmagukat nagyon szeressék, hogy az ellenzék a másikat nagyon ne szeresse, hanem lássunk valamennyire tisztán, amennyire csak lehetséges, amennyire számunkra belátható és bejárható, valamennyire objektív mutatók, úgynevezett indikátorok mentén.

Óriási az irodalma ennek a területnek immáron, és nagyon sokfelé alkalmazzák most már Magyarországon is. Természetesen nem beszélnék erről, ha nem magáról az igéről jönne ez, hiszen azt olvassuk a most felovasott efézusbeliekhez írott levélben, hogy „ítéljétek meg tehát mi kedves az Úrnak”. Ti magatok is értékeljétek mi kedves az Úrnak. Fontos dolog, hogy ezt az értékelést magunktól függetlenül tegyük. Mert mi ugye teljesen szubjektívek, önmagunk felé hajló kezű szentek vagyunk. De hát nem is tehetjük mi ezt igazából másképpen, mert nekünk van egy független értékelőnk, aki tőlünk teljesen független, mégis velünk állandóan kapcsolatban lenni kívánó, ő a Megváltó, ő a mi Krisztusunk. Ítéljétek meg tehát mi kedves az Úrnak. És ez különösen is fontos a böjt és a bűnbánat időszakában, ami erről szól. Ítéljük meg most, nézzük meg kik vagyunk, kik voltunk, hogyan éltünk és vitézkedtünk ebben az életben azok között a tálentumok között, amelyek számunkra megadattak.

Nézzük meg kik vagyunk mi. És nagyon jó, hogy ha ezt folyamatosan tesszük, de különösen is a bűnbánat idejében, hiszen ki ne szeretné, hogy egykor majd ugyanaz a bizonyítvány adódna, mint Pálnál, aki ezt az önértékelést Isten mutatói, Isten eredmény mutatói szerint elvégezte már életében önmagán. És ez így hangzik: „ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon. De nem csak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”

A mai igéből tehát arra kapunk bíztatást, hogy mi is ezt a sokszor kényelmetlen, talán – ha olyan az életünk, akkor – kicsit kegyetlen, de a kegyelemért kegyetlen önértékelést is elvégezzük. Amikor ezt tesszük, akkor nem tehetünk mást, minthogy az igéből táplálkozunk, és azokat a mutatókat – most ezt a szót használom – nézzük, és nézzük át, amelyek az igében szerepelnek. A mai igében. Lucifer is olyan különböző mutatókat ajánlott az Istennek, amelyek ugyan önmagukban valamit jelentenek, de a teremtés egésze szempontjából biztosan nem.

Nézzük meg, hogy mi az a három pont, mi az a három értékelési mutató, amelyik számunkra a mai igéből származik. Az első: „legyetek Isten követői”. Így kezdődik az egész igeszakasz. Ezért kell megnéznünk, hogy kik vagyunk, hogyan vagyunk mi Isten követői. „Legyetek Isten követői, mint szeretett gyermekei”, és utána folytatja „és éljetek szeretetben, mint ahogyan a Krisztus is szeretett minket és önmagát adta értünk áldozati ajándékul az Istennek kedves illatként”.

József Attila szerelmesen mondja: „gyermekké tettél”, amit az istenfélők a Krisztus-szeretetben találnak meg. Egyfajta gyermekséget, egyfajta tisztaságot, egyfajta nyitottságot, amelyik a Biblia lapjain oly sokszor szembetalálkozik velünk. Éppen két nappal ezelőtt olvashattunk Jézusnak a gyerekekkel való találkozása történetéről.

Tehát a gyermeklét a Bibliában nem valami hiány, nem valami deficit, hanem bizonyos értelemben a teljesség. A tisztaság, nyitottság, a Jézusra való odafigyelés minden feltétel nélkül való teljessége. „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanná nem lesztek, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Egyértelmű Jézus üzenete. Ez a gyermekség tehát szeretet-gyermekség, ahogy az efézusi levélben írva vagyon. Szeretet-gyermekség, nem gondnokoltság, nem nevelt-gyermekség. Úgy ír erről
Pál, az ő tanítványa, hogy ez az igazi Imitatio Christi, Krisztus követése, de az eredeti szó itt, a mimetai szó nem egyszerűen utánzást jelent, nem egyszerű szolgai utánzást, vagy replikálást, hanem kiábrázolást, követést, megélést.

És mi szabadok vagyunk megélni Isten velünk közölt kegyelmének mindennapjait. Ez a Krisztus követésnek a mindennapja. Benne élünk. Ebben a különösképpen való időben, amelyik nekünk szánt. És mi ebben a szolgálatban tudunk kiteljesedni. Erről beszélünk és ezt kell lássuk magunkban, mennyire tudott ez kiteljesedni. Nem áldozatból kell ezt tennünk, nem fáradtságból, hanem hálaáldozatból, mert az áldozat már megtörtént. Értünk, érdemeink nélkül, sőt ellenére, kegyelemből. Ezért élhetünk szeretetben, hiszen és ahogyan Krisztus szeretett minket. Ahogyan ő szeretett bennünket. Így élhetünk a szeretetben.

Éppen ezért ez a gyermekség ez felnőtteknek sem nehéz, nem megvalósíthatatlan, sőt kiváltképpen való ajándék, merthogy szeretet-gyermekségről van szó. És éppen ezért életet jelent. Krisztusi, bibliai értelemben ez a gyermekség életet jelent. Amikor a Bibliában ez a szó elhangzik, hogy „éljetek”, akkor persze nem egyszerűen valami fajta biológia, vegetatív történésről, megállapításáról van szó, hanem egy lehetőségről, egy létmódról. Így lehet élni, de így lehet csak élni, így lehet élnetek.

Másrészt azért jó dolog ez a gyermekség, mert az ige szerint az ilyen életnek illata van. Mégpedig Istennek kedves illata. Tehát vonzó és tápláló, mint a hársfa virága a méhek számára. Ez a kifejezés visszautal az Ószövetség lapjaira, ezeket is mostanában olvashattuk az igekalauz alapján, az illatáldozat szentségére és fontosságára. A szeretetnek igazából illata van, duftja van, a léleknek egyfajta higiénés lehetőségét adja meg.

Ilyenkor mindig eszembe jut az az idős, kedves barátunk, egy papné, aki amikor elment a kórházba, éppen szintén súlyos állapotban lévő betegek közé, azok úgy nyilatkoztak az egy hét után, hogy az életük legszebb hete volt. Hát a szeretetnek, a szolgálatnak igenis illata van, jó híre van.

Persze ritka madár ez a szeretet, mert bár vágyunk rá, de azért félünk is tőle. Jó lenne kapni ilyen módon, de nagyon nehéz ezt a fajta szeretetet adni. De akkor jó illatú ez a szeretet, hogy ha Krisztus megéléséből, miméziséből, ebből a fajta megéléséből származik. Nem a sajátunkról beszélünk tehát, nem arról a szeretetről, ami az önszereteten túl még valahogyan megmaradt, hanem arról a szeretetről, amelyet mi tízezer tálentum mértékben kapunk, és olyan nehezen tudjuk akár csak száz dénár mértékéig is továbbadni, ahogy a mai textusban is hallhattuk. Mert Isten az ő Fiában magát áldozatul adta, nekünk csak erre az áldozatra, hálaáldozatos válaszként kellene továbbosztanunk a szeretetet.

Nagy üzenet és nagy mértékegység ez ebben a világban, ahol az az uralkodó tézis, hogy mi az vajon ami nekem jár, mivel tartoznak nekem, és nem az, hogy mit adhatok másoknak. Persze nem csak anyagi kintlevőségeink vannak, hanem lelki kintlevőségeink is nagyon nagy számban. Komoly adósok vagyunk. Ezt az adást kellene megtanulnunk, és ezt ebből az adásból, melyet nekünk az Úr az ő kegyelméből adott, ezt kellene továbbadnunk.

Hiszen adjuk meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené. De adjuk meg, ami az Istené. Ennek az igeszakasznak az a jó magyarázata, hogy ha a hangsúly a második tagmondaton van.

Ez a szeretet pedig, és ez talán az egyik legnehezebb, olyannyira mindenkinek szól, hogy még nekünk is. De hogyha tudjuk, akkor tudjuk ezt továbbadni mindenkinek. Mindenkinek, azoknak is, akik legmegtörtebb ábrázatúak, legmegtörtebb életűek, akik szegények, vagy akik elviselhetetlenek. Ez az első tehát, a szeretet-gyermekség mutatója, amellyel magunkat mérhetjük.

A második pedig így szól: „legyetek szentek”. Nem egyszerű szó ez sem önmagában. Főleg akik művészet iránt is érdeklődő emberként az ikonfestészetre gondolnak, felakadt szemű szép szentekre. A szent nem ez. A szent nem valami elkülönült, nem valami megemelt antropológiai kategória, ami csak a csodagyártóknak van fenntartva, hanem a szentek mi lehetünk. A szent az, aki Istenre nézve és Istenből él. A tőle kapott javakból él. Erre törekszik, ez a horizontja, ez a tiszta szándéka. Az Isten követés a vezérelve az életének.

Erre vonatkozóan három megállapítást tesz a mai igénk, a szentté lételre vonatkozólag, az első a paráznaság, a második a nyerészkedés, a harmadik pedig a beszéd. A beszéd világa. Az első kettőről csak röviden. Paráznaság és nyerészkedés ugye saját kielégülésre, magamnak gyűjtésre és gyönyörűségre vonatkozik, melyből mindenképpen hiányzik a másik. Hiányzik a másik és ennek következtében hiányzik szükségszerűképpen Isten is. Függetlenül a másiktól történik. Elszemélytelenedett és elszemélytelenítő módon. A másik személye tehát csak eszköz ebben az egészben, tehát lefokozzuk, degradáljuk a másikat.

Éppen ellenkezője tehát ez a Jézustól tanultaknak, hiszen nincsen benne semmi abból az áldozatból, amiről már szóltunk. Pedig a ráfelelő szeretet az mindig hálaáldozat Krisztus áldozatára. Sehonnan máshonnan meg nem érthető, mint ebből a velünk közölt kegyelmi üdvtörténetből.

És a szentté létel, vagy szentté válás harmadik ilyen fontos minősítője a beszéd. Talán nem eléggé foglalkozunk ezzel, de nagyon is fontos, hiszen ezen a módon érintkezünk leginkább egymással. És amikor a beszédről szól itt az ige, akkor leginkább egy beszédmódról mint létmódról beszél. Beszéd-aktusról, amely cselekszik. Mert amikor mi beszélünk, akkor mi cselekszünk egymással. És itt egy ellentétpárt mutat fel: az ostoba beszéd, a kétértelmű beszéd, a fecsegéssel szemben jelenik meg a hálaáldozatnak, a háládatosságnak a beszédmódja.

Sőt itt egy olyen ige van, amelyik, hogyha egészen pontosan akarnánk lefordítani, akkor valami olyasmi lenne, mint sikamlós fecsegés. Ahol semmi sem pontos, semmi sem szilárd, hanem minden elcsúszik, minden kétértelmű, éppen ezért igen komoly veszély. Ez nagy divat manapság, sokaknak a beszédmódja ez. Tulajdonképpen egy ilyen nagy mainstream, egy nagy fővonala ez a mai világnak, hogy így beszélünk. De ez nem jól van így, mert ami a kabaréban jól áll, az az emberek közötti beszélgetésben nem jó, mert kárt és ártalmat okoz.

Könnyű, következmények nélküli beszéd, üres fecsegés vagy duma, így is mondhatnánk pestiesen, és hogyha ezt még egy kicsit továbbragoznánk, akkor azt is mondhatjuk, hogy ne éljünk úgy, mint a duma dumája. A duma esetében például itt most az orosz parlamentre gondolunk, amikor a politikai szféra egyszerűen csak fecseg, sikamlós, kétértelmű beszédeket mond, ahelyett, hogy pontos lenne és építő.

Jakab beszél a nyelv bűneiről, és azt állapítja meg, hogy az egyik legkisebb testrészünk, amivel azonban a legnagyobb károkat tudjuk okozni. Éppen ezért tökéletes ember az, aki képes azt megfékezni. Itt egy szójáték szerepel egyébként, eutrapelia az egyik szó, ez a fecsegés, sikamlós fecsegés. A másik pedig az eucharistia, a hálaadásnak a nyelve. És a mai napon milyen fontos, hogy az eucharistia ünnepe is van ebben a gyülekezetben. De – és ez a legfontosabb, hogy - létezik az eucharistia beszédmódja. Létezik a hálaadásnak a cselekvése. Ez a nyelv is cselekszik, csak nem rombol, hanem épít.

Akinek a hálaadása beszédaktusa, annak nem tűz, hanem panacea, egyfajta csodagyógyszer a nyelve, a beszédmódja. Mert gyógyít, és az minden bajra jó gyógyír lehet.

Lássuk át, nézzük meg, mérjük magunkat, ezek nagyon jó mutatók. Szembesüljünk vele, milyen a mi nyelvünk. Mennyire az előbbi és mennyire az utóbbi.

És a harmadik és végső fontos mutató arra vonatkozólag, hogy Krisztus követésünk milyen, az pedig így szól: „legyetek a világosság gyermekei”, és a legutolsó mondatában az igeszakasznak: „ragyogjon fel neked a Krisztus”. És benned a Krisztus.

A keresztyén ember identitása, közösségi önazonossága az a világosság, amelyet ő is kap. Amelyet ő is elnyert Krisztusban, aki a világosság. Sőt a világ világossága. És Pál nem akar tudni, nem is tud máshova visszajutni, mint Krisztushoz.

Tudjuk, hogy a depresszív ember, a depresszív hangulatoktól szenvedő önkéntelenül elsötétít, behúzza a függönyöket, ezáltal bezár és kizár. De ugyanígy vannak a hitben depresszívek, visszalépők is, ők is így tesznek, bezárnak egy kicsit és kizárnak.

Geothe talán nem véletlenül mondta a halálos ágyán, hogy „több fényt”, de hát ez a Példabeszédek könyvében is nagyon szépen kifejeződik: „Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig”. Ilyen az Isten világossága bennünk is.

És az Úr angyala, ahogy az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben is olvashatjuk, odalépett Péterhez, és azonnal világosság támadott Péterben is.

Teréz anya, amikor átvette a béke Nobel-díjat, akkor egy nagyon egyszerű üzenete volt csak az egész világ felé: „élj úgy, hogy legyél Isten kedvességének élő kifejezése”. Hiszen „ti vagytok a világ világossága” – mondja a hegyi beszéd.

Az a világosság, ahol jó tájékozódni azoknak akik eltévednek. Ahol megfelelő léptékeket lehet találni azoknak, akik nem találják a léptékeket. És ahol árnyéka is van a tetteinknek, a tárgyaknak és az értékeknek. De a világosság az, ahol megszűnik a félelem is.

Ragyogjon fel benned és neked a Krisztus. És az ilyen életű emberek azok igazi kis angyalok. Ők az angyalok, a szentek.

Nekem a múlt héten volt módomban, hogy egy ilyen megtestesült angyallal utazzak két órán keresztül. És az a két óra egy igazi töltekezés volt, egy minden szempontból iránymutató, élményszerű együttlét. Mert az a nyelv, amelyiket használt az én utastársam, az egy ilyen nyelv volt. Egy panacea volt. Egy csodagyógyszer, mert Istentől jött.

Kedves testvérek, három indikátor, három mutató arra nézve, hogy hogyan és milyen módon lehetünk Krisztus követői. Ezek mértékei lehetnek a mi életünknek is. A mi Krisztus követésünknek, a mi Imitatio Christinknek. Ha ezeket választjuk, és ezeken mérjük magunkat, akkor pontosan jól tudhatjuk, hogy hol tartunk. És ez fontos a bűnbánati időszakban. Ezek ugyanis a Szentírásnak a mutatói. A szentté válásnak a mutatói.

Vagy az eltávolodás mérésének a lehetőségét adják. Ha ezekben fogyatkozás van, akkor viszont szintén nagyon jó, mert akkor tudjuk, hogy Isten reparációjára, kisegítésére, továbbsegítésére van szükségünk.

Három ilyen mutatót adott nekünk a mai ige, amelyet érdemes és lehet alkalmazni. A jó mutatókhoz pedig jó módszert is: kövessétek a Krisztust. Ebből indul az egész szakasz, és ebből indul az egész életünk is. És így megyünk az úrvacsora felé is.

Jó utat! Ámen