Bevezetés. A gyászjelentés Pásztor Jánost az általa tudatosan választott zsoltáridézettel (Zsolt 40,10-11). mutatja be. "Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat, jól tudod Uram ... beszélek hűségedről és szabadításodról". Munkásságának sokféle arca volt, de ő maga mindezekben mindig Isten Igéje szolgájának tudta magát.
I.) Isten Igéje szolgája volt, mint igehirdető.
(1) Azt tartotta azonban, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a prédikátornak a Szentírással naponként megújuló személyes kapcsolata van.
Ez már korán elkezdődött még Gyúrón és Mányon az istentiszteleten s a hittanórákon, a Lónyay Gimnáziumban, a Teológián, az SDG-ben, a háború utáni egyházi ébredésben. Naponként olvasta, tanulmányozta a Szentírást, az azzal azonosulni kívánó szolga féltő szeretetével.
Fontos volt számára a Bibliaolvasó Vezérfonal használata. Képes volt Kenyából írni helyettesének, hogy az küldje meg Svájcba, az oda telepedett egyik szentendrei egyháztagjának a Vezérfonalat, hogy ezáltal az illető bennmaradhasson a Bibliát a Vezérfonal alapján olvasók láthatatlan közösségében. - Ügyelt rá, hogy a napi ige magyarázata ne csak egy kiragadott félmondatra korlátozódjék, hanem az egész, kijelölt napi szakaszt a maga összefüggésében értelmezze.
Nem egyszer küldött javaslatot 1-1 igehely pontosabb fordítására az illetékes Bizottságnak.
Előbb aktív lelkészként, majd nyugdíjasként rendszeresen küldte magyarázatait, prédikációvázlatait barátainak, tanítványainak. - Imádságos alázatban kért világosságot az ige megértésére az idős lelkészházaspárok negyedévenkénti találkozóján.
(2) Igehirdető volt Isten titkainak sáfáraként. Ahogy a zsoltáros mondja: "Nem zárom be szájamat,...hanem beszélek". Ő aztán nem zárta be száját! Ennek három oka is volt.
Először is nem a csupán önmagát építő vallásosság volt az ideálja, hanem az, amelyik továbbadja az Istentől nyert üzenetet.
Másodszor az igehirdetést prófétai szolgálatnak is tartotta, őrállóként nem maradt néma, ha veszélyt látott az egyház gondolkodásában, magatartásban. Nem véletlen, hogy 1955-ben a Hitvalló Nyilatkozat alapirata a szentendrei parókián született.
Végül pedig olyan Istent ismert meg Jézus Krisztus által, akinek titkait, s legfőbb titkát, az evangéliumot el kellett mondania minden embernek. Isten hűségét, ami megnyilvánul abban, hogy akiket elhívott és igazakká tett, azokat nem hagyja magukra, velük marad, valamint Isten szabadítását a bűnből meg a halálból, amit a kereszten és a megnyílt húsvéti síron láthatunk.
II.) Isten Igéjének szolgája volt, mint liturgus, azaz istentisztelet-vezető. Arra tanított, hogy ne azonosítsuk a prédikációt az istentisztelettel, hanem vegyük figyelembe az istentisztelet egyéb tartozékait is.
Igehirdetés nélkül nincs istentisztelet, de az istentisztelet több, mint az igehirdetés. Szerves része annak az imádság is. Pásztor János felhívta figyelmünket az egyetemes anyaszentegyház imakincseire. A református keresztyén gyülekezeti imádság nem állhat annyiból, hogy az elején azt kérjük: "Szólj hozzám, Istenem!" Magasztalnunk kell Istent, hálát kell adjunk Neki, bűneinket bevallanunk előtte és meg kell értenünk, cselekednünk kell akaratát. Úgy tartotta az imádságra fel kell készülnie a lelkipásztornak s nem szabad pillanatnyi rögtönzéssel pótolnia azt. Figyelmeztetett: aki fél a kötött szövegű imádságtól, az idővel önmagát ismétli ún. "kötetlen" imáival.
b) A gyülekezeti éneklés is a szívügye volt. A zsoltárokat, középkori himnuszokat, a magyar reformáció énekeit szerette és nagyrészt kívülről tudta. A vérévé vált magyar református kegyesség élt benne.
c) Az úrvacsora (eükharisztia) is szerves része az istentiszteletnek. Nem szerette az "úrvacsora-osztás" kifejezést, ahol a lelkipásztor osztja, a részt vevők veszik a szent jegyeket, ehelyett "az úrvacsora ünneplése" kifejezést ajánlotta, amikor az egész gyülekezet együtt részesedik Krisztus testéből és véréből.
d) Egy testté válva alkalmas lesz a diakóniára/szeretetszolgálatra saját tagjai s a rászoruló betegek, tévelygők, hontalanok, nélkülözők, üldözöttek között...
3) Hol hirdette Isten Igéjét?
(a) Először a szószéken. A felolvasott zsoltárvers szerint a "Nagy Gyülekezetben", ami az ő esetében nemcsak a sárbogárdi és Bp. Kálvin téri segédlelkészi szolgálatot, de a 18 évig tartó szentendrei, majd a Debrecen-Nagytemplomi, Bp.-Budafoki szószékeket, az egész magyar közélet nyilvánosságát is jelentette. Nem véletlen, hogy az 56-os forradalom előtt fiatal lelkészek által szerkesztett "Hitvalló Nyilatkozat" a szentendrei parókián született.
(b) Azután a katedrákon. Nemcsak a Limuru-i, hanem a Debrecen-i, Budapest-i, Révkomáromi, Nagyvárad-i, Bécsi és amerikai (Columbia Seminary) egyetemeken is a "Nagy Gyülekezet" nyilvánosságához szólt.
(c) Ez kiterjedt az Ökumenére. Közismerten jók voltak a kapcsolatai a testvér-egyházakkal. Római katolikus gimnáziumban neki volt a legtöbb református hittanosa. Állandó előadója volt a református-ortodox párbeszédnek. Ismerős volt a EVT, meg a Ref.Világszövetség több munkatársával, a III. Világ egyházi vezetőivel.
(d) Diákjait megtanította előadásaiban a magyar közélet, az Ökumené és az embervilágra nehezedő problémák távlatos és felelős szemlélésére, az aktív cselekvés lehetőségeire.
(e) Amíg egészséges volt, nyugdíjas korában is sokfelé prédikált és tartott előadásokat. Szívesen nevezte magát: "piliscsabai káplánnak", mert oda rendszeresen hívták. Aztán szűkebbé váltak körülményei, kopogtattak a betegségek és a halálos kór. Volt kedves tanítványait még akkor is sokszor fogadta, barátaitól búcsúzkodott. Utolsó nyilvános szolgálata néhány héttel halála előtt, a pasaréti gyülekezet egykori ifjúsági házi bibliaóráján tartott előadása volt. Az előadást még megtartotta, a kérdések mindegyikére már nem tudott válaszolni.
***
A Képzőművészeti Főiskola egykori dékánja mesélte nekem, hogy amikor édesapját, a Nagy Imre kormány kijelölt miniszterét, - akinek nyilvános temetésétől féltek az akkori hatóságok, - P.J. családi házuk kertjében temette, az akkor még ifjú prédikátor palástja angyalszárnyként lobogott a szélben. Valóban. P.J. élete Isten Igéje szolgálatában előbb lángra lobbant, aztán lobogó, végül pedig ellobbant prédikátor-élet volt. Adjunk érte hálát Istenünknek.
Elhangzott: Gazdagrét, 2007. V.12. du. 2 óra
(c) www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753