Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám, hallgassatok rám és élni fogtok. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.

Ének: 8. Zsoltár 1. vers
Ének: 8. Zsoltár, 3. 4. 5. vers

A mi segítségünk és istentiszteletünk megáldása és megszentelése az Úr nevében van, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök és igaz Isten.
Ámen.

Ézsaiás 55.

Isten tegye áldottá az ő igéjének hallgatását, szívünkbe fogadását és megtartását. Imádkozzunk.

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk Téged azért, mert Te, a szent és igaz Isten minket, bűnösöket hívsz magadhoz. Köszönjük Neked, hogy megajándékozol minket a kegyelemmel, hogy nem a tetteink szerint, nem is a mi érdemeink szerint bánsz velünk, hanem a Te nagy irgalmad szerint.

Áldunk azért, hogy lehetőségünk van Hozzád jönni, hogy még megtalálható vagy, lehetőségünk van arra, hogy a Te igédet meghalljuk, és a Te igéd által Te magad találj meg minket ott, ahol vagyunk. Kérünk azért, hogy Te a Te Szentlelked által munkálkodj a mi életünkben. Kérünk, segíts felismerni a bűnt az életünkben, és tégy késszé minket, hogy megvalljuk és elhagyjuk azt.

És legfőképpen segíts felismerni a Te szeretetedet és jóságodat. Add, hogy semmilyen körülmények között ne kételkedjünk a Te hozzánk való hűségedben. Kérünk azért Mindenható Istenünk, hogy Te csendesítsd le a bennünk és körülöttünk dúló viharokat. Te adj lehetőséget arra, hogy akármik is történjenek velünk, mindig készek legyünk meghallani a Te halk és szelíd szavadat.

És kérünk, hogy a Te szent igéd ezen a mai délelőttön hadd végezze el a munkáját bennünk, hogy valóban ne üresen térjen vissza hozzád, hanem gyümölcsöt hozhasson a mi életünkben a Te dicsőségedre. Jézus Krisztusért kérünk, Ámen.

Gyerektanítás:
Áldás, békesség! Hogyha valakinek van kisebb testvére, vagy a barátai és ismerősei között olyan, aki nagyon kicsi, még hozzá képest is és éppen most tanul járni, vagy volt ilyen élmény korábban, akkor megtapasztalhattátok azt, hogy milyen jó úgy játszani az éppen járni tanuló gyermekkel, hogy kitárod a kezedet felé és mondod hogy jöjjön ide hozzád, s milyen nagy öröm az, amikor a gyermek odaér és boldogan átölel téged. Ezt bizonyára a szüleitek is eljátszodták veletek, amikor ti tanultatok járni, hogy ilyen tárt karokkal buzdítottak arra, hogy megtegyétek a lépéseket feléjük, és eljussatok a célíg, vagyis az ő kitárt karjukíg.

A mai bibliai igében erről van szó. A mindenható Isten tárt karokkal várja az embereket. Nemcsak, hogy várja őket, nemcsak, hogy várja őket arra, hogy higyjenek benne, engedelmeskedjenek neki és hallgassanak a szavára, hanem még külön buzdítja őket, hogy jöjjetek, bátran gyertek, bízzatok bennem, és az a kérdés, hogy vajon az ember meghallja-e az Isten szavát, kész-e figyelni rá. A mai igében arról van szó: Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van.

Egyrészt azt láthatjuk ebben a csodálatos próféciában, hogy Isten az, aki hívja az embert magához, de ugyanakkor arra is buzdítja őket, hogy az ember hívja az Istent, hogy az ember imádkozzon hozzá. S a mi életünkben is ez a legfontosabb, hogy meghalljuk egyrészt Isten hívását, amit a Szentírásból ismerhetünk meg, ahogyan hív minket magához, és ugyanakkor legyünk készek mi is imádságban nap mint nap hívni Őt. Adja az Úr, hogy ezt ti is gyakorolhassátok már most, s életetek minden napján.

512. dícséret, 1,2. vers

Textus: Ézsaiás: 55, 8-15. Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én útaim, így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti utaitoknál, és az én gondolatiaim a ti gondolataitoknál. Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek, és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön. Nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

A babiloni fogságban szenvedő néphez szól ez a csodálatos prófécia Ézsaiás könyvéből. Akkor hangzik ez el, amikor Istennek a népe azt tapasztalhatja, hogy az ő világuk darabjaira hullott, hogy minden reménységük elveszett, teljesen kilátástalan emberileg a helyzetük. Nagy távolság van Istennek az öromüzenete között, amely tele van ujjongással, reménységgel, bíztatással, és a népnek a fájdalma, tragédiája között, amit ott át kellett élniük. Minden reménytelenségük között hangzott fel az Istennek a szava, és olyannak tűnt előttük, minthogyha álom lenne. Ahogyan álomnak tűnt számukra a babiloni fogság idején az is, amikor az Isten szabadítását, az Isten segítségét megtapasztalhatták az életükben. Azt gondolták, hogy az olyan régen volt, hogy talán nem is volt igaz, talán csak álmodták az egészet.

Hogyan lehetséges az, hogy az Isten terve, amit a nép számára már elkészített, és az embernek a tapasztalata az élet fájdalmas valóságáról ne legyen távol egymástól, ne szakadék válassza el egymástól, hanem valóban találkozhasson a kettő? Hogyan lehetséges az, hogy az Isten útja és az ember útja, az Isten gondolata s az ember gondolata találkozhasson? Akármennyire úgy érezzük talán, hogy minden álmunkat feladhatjuk vagy minden reménységünk szertefoszlik, akkor is megtapasztalhatjuk a legfájdalmasabb valóságban is, hogy az Istennek a szeretete és az Istennek a terve az megvalósul. Akármilyen háboruság van körülöttünk, akármilyen harcok dúlnak akár körülöttünk, akár bennünk, Isten véghezviszi az ő tervét az ember üdvösségére, s az ember megmentésére.

Nagyon fontos az, hogy amikor ilyen békétlen időt élünk, amikor a háborúnak a híreit hallhatjuk, hogy nincsen más út a béke teremtésére, mint a gondolatok egybehangolása.

Erre persze a következő kérdés az, hogy milyen gondolatok egybehangolása? Az, hogyha elfogadjuk az egyedüli igaz gondolatot, elfogadjuk Istennek a legbölcsebb akaratát, amit a számunkra kijelent. Igazából az Isten és az ember szíve közötti szakadékot a mindenható Istennek a szeretete járhatja át, és igazából az lehet csak a megoldás a számunkra, hogy ha én Isten gondolatait elfogadom, s az Isten gondolatai szerint élem meg az én életemet. Akkor is, hogyha pillanatnyilag talán azt érezzük, hogy milyen nagy a meghasonlás Isten és ember szíve között. Hogyha arra gondolunk egyen-egyenként, hogy mi az, ami fáj nekünk, akkor azt mondhatnánk erre, hogy a legfontosabb, a legnagyobb fájdalmunk az, ami a legtöbb szomorúságot okozza, hogy Isten gondolatai és a mi gondolataink nem egyeznek meg.

Isten mást gondolt felőlünk, mint amit mi gondoltunk. Talán azért ért minket nagyon nagy csalódás, mert egész más reménységeink voltak, mint amilyen utat, tervet Isten a számunkra kijelölt. Talán azért van nagyon nagy szomorúság a szívünkben, mert Isten egészen mást ad nekünk, mint amit vártunk. Mi talán többet szeretnénk az elismerésből, többet szeretnénk a különböző világi javakból, amikről úgy gondoljuk, hogy szebbé tehetik a mi életünket, s úgy túnik, hogy az Isten kevesebbet ad nekünk, vagy nem azt akarja adni, s emmiatt nagyon nagy szomorúság lehet a szívünkben. Talán volt valami tervünk akár a munkánkra, akár a szolgálatunkra nézve, az egyházunk életére nézve, de hogyha Isten azt esetleg másképpen gondolja, akkor annak a tervnek nem lehet megvalósulnia.

Vagy talán ami a legnagyobb fájdalom lehet, amikor elveszítünk valakit aki drága a mi számunkra, s nagyon nehéz elfogadni, hogy ez az Isten gondolata. És hogy az Isten gondolatát én is elfogadhatom, igent mondhatok rá, teljesen hihetetlennek tűnik a számunkra, és mégis Isten ezt kéri tőlünk, hogy az Ő gondolataihoz szabjuk a mi gondolatainkat. Hiszen mit is érhet a lázadás, a panasz, az, hogy azt mondom: Nem törődöm az Isten akaratával, egyedül mégis Isten gondolatainak van érvénye ezen a világon. Még hogyha úgy tűnik is, hogy egészen másról is szól ez a világ, igazából Isten gondolata, Isten terve az, aminek egyedül érvényessége van ránknézve. Akkor is, hogyha az Isten akarata néha fájdalmas, mégis a mi életünket szolgálja, a mi életünknek a célját, hiszen ő azt akarja, hogy éljünk, hogy bővölködjünk, hogy reménység legyen a mi szívünkben.

Honnan van ez a nagyon nagy különbség Isten gondolatai és a mi gondolataink között, az hogy egészen más utat járunk, mind amit Isten szán nekünk? Isten kijelöli nekünk az Ő útját, és mi csak önmagunkat látjuk, a magunk érdekeit hajszoljuk, egyedül a saját vágyainknak engedelmeskedünk, s azt akarjuk, hogy én mondhassam meg, hogy mi az én utam, mi az, amit én követek.

De milyen szomorú is lenne, hogyha a világban a mi akaratunk, a mi gondolatunk valósulna meg. Milyen szomorú is lenne, hogyha mindenki az én gondolataimnak engedelmeskedne, mindenki azt tenné, amit én szeretnék. Vagy a legfájdalmasabb talán az, ennél is sokkal tragikusabb az, amikor azt gondolják emberek, hogy tényleg őnekik van hatalmuk arra, hogy másokra érvényessé tegyék az ő gondolataikat, s amikor azt kell megélnem, hogy más ember gondolata az úr, hogyha csak azt látom, hogy az az úr ebben a világban, a történelemben, amit más emberek akarnak, és nem veszem észre, hogy az Isten munkája, az Isten hatalma sokkal nagyobb.

A mai örömüzenet a számunkra az, hogy lehetünk gondolatközösségben is az Istennel. Nem kell, hogy ilyen nagy különbség legyen az Ő gondolatai és a mi gondolataink között, nem kell, hogy ilyen nagy különbség legyen az Ő terve az ember számára, az én számomra és az én elképzelésem között, hiszen magunkévá tehetjük Istennek a gondolatait és rátérhetünk az Ő útjára. Ő ezt kínálja nekünk, ezt a lehetőséget, és milyen csodálatos az, hogy élhetünk azzal, hogy nem az én gondolatom a legfontosabb, nem is a másik ember gondolata a legfontosabb aminek meg kell felelnem, hanem lehetőségem van arra, hogy az Isten gondolatai szerint éljek, s az én gondolataimat, az én tetteimet, az én egész életemet az Isten gondolataihoz szabjam.

De hogyan ismerhetem meg igazán az Istennek a gondolatát, hiszen ez talán a legnagyobb kérdés a számunkra életünk különböző helyzeteiben, hogy mi is most az Isten gondolata. Mert azt esetleg hallom, hogy mi a másik keresztyén gondolata, azt esetleg hallom, hogy mi a lelkész gondolata, vagy mi a különböző egyházaknak a gondolata, de mi az Isten gondolata? Hogy tényleg megegyezik-e azzal, amit sokszor hallhatok. Isten az ő igéjében közli velünk az ő gondolatát. Felajánlja nekünk az utat, amelyen hogyha járunk, akkor békességünk lehet.

Ézsaiás könyvének ezekben a részeiben az 55. rész előtti részben például azt mondja Isten az 54. rész 10. versében: "Mert a hegyek megszűnhetnek és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörölő Urad." A mindenható Isten az Ő békességének szövetségét kínálja nekünk.

S ez a békesség szó itt Ézsaiás könyvében különösen fontos helyet kap. Hiszen ebben benne van az az áldás, az a békesség, amit Isten a nép számára ad, s az a békesség, amit Isten népének tagjai egymás felé közvetíthetnek. Istennek a gondolatait, az Ő útait az ígében ismerhetjük meg. S ezért erre búzdít minket az 55. zsoltár, hogy valóban keressük is az Istennek az igéjét, valóban szomjazzunk az Ő igéje után, és hogyha esetleg nincs most szomjúság a szívünkben, akkor valljuk meg azt is neki, s mondjuk el, hogy szeretnénk megismerni az ő gondolatait, szeretnénk megismerni az ő kijelentését, s magunkra nézve érvényesnek elfogadni. Életünk kérdéseit, hiányait, szűkségeit, csalódásait és fájdalmait rábízhatjuk a mindenható Istenre.

Legnagyobb fájdalom az, amikor bízalmatlanok vagyunk az Istennel szemben, hiszen a bízalmatlanságunkkal megkérdőjelezzük vagy az Ő bölcsességét, vagy az Ő mindenek feletti hatalmát, vagy pedig az Ő felénk megnyilvánuló szeretetét. Ahhoz, hogy mi Isten akaratába belesímulhassunk, hogy az Ő gondolatai és útai szerint élhessünk, ahhoz leginkább bízalomra van szükségünk. Bizalomra az Isten felé. Hiszen akkor nyugodhatunk meg benne, akkor erősödhetünk meg abban, hogy minden körülmények között azt mondhatjuk, hogy az ő hűségét, irgalmát semmi sem ingathatja meg felénk.

A mindenható Isten arra búzdít bennünket, hogy fogadjuk el az Ő igéjét. És akkor a dolgok, amik körülöttünk történnek, vagy amik velünk történnek, azok a kezünkhöz szelidülhetnek. Akkor megtapasztalhatjuk azt, hogy az Ige útat egyengethet a számunkra, és megerősít bennünket abban, hogy valóban azon az úton járjunk, amit az Isten készít el a mi számunkra. Mindenható Isten szeretné, hogy a mi emberi értelmünk ne legyen korlátolt, korlátozott különböző dolgok miatt, hanem azt szeretné, hogy a mi gondolatainkkal találkozzon. És ennek az az alapvető lépése, hogyha elfogadjuk azt, hogy Isten gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál.

A mindenható Isten gondolata a bűnbocsánat a mi számunkra. Amit leginkább meg kellett tanulni ott a Babilonban szenvedő Isten népének, és amit mi is megtapasztalhatunk, hogy Istennek a legfőbb gondolata az abban nyilvánul meg, hogy Ő bűnbocsánatot kínál a számunkra. S a mi szívünk akkor találhat békességet, hogyha ezt a bűnbocsánatot, amit Ő kínál elfogadjuk. S az, hogy békességre talál a szívünk az nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve az Istenben bízva kérhetjük, hogy mégiscsak a mi útaink és a mi gondolataink valósuljanak meg, hanem hogyha körülményeim nem változnak is, mégis bennem óriási változás lehet, hogyha részese lehetek az Isten üdvtervének, részese lehetek annak, amit Ő akár a gyülekezetben, akár a családom, vagy a népem életében el kíván végezni.

Istennek igéje gyümölcsöt hoz a mi számunkra. Hogyha mi ezután vágyakozunk, és ezt örömmel fogadjuk, akkor ezt megtapasztalhatjuk. Ahogyan az eső megöntözi a földet és a termést elősegíti, ugyanúgy Isten igéje, hogyha fedd is, vagy hogyha vígasztal, mindenképpen azt a célt szeretné elérni, hogy gyümölcsöt hozzon az életünkben. Ehhez arra van szükség, hogy készen várjuk azt, hogy az Isten munkálkodjon bennünk. Túrmezei Erzsébet egyik versében, aminek ez a címe: Igen Atyám, így fogalmazta meg azt, hogy hogy is lehet Istenre bízni az én utaimat, hogy is lehet Isten előtt kiönteni az én csalódásaimat, fájdalmaimat is és megtapasztalni, hogy sokkal jobb számomra az Isten útja, sokkal jobb, hogyha az Isten gondolatai valósulnak meg, mintha az enyémek: