Az evangéliumokon végighúzódik Keresztelõ János és Jézus kapcsolata. Lukács elbeszélése alapozza meg ezt az összetartozást, amikor beszámolójában elénk adja, hogy János és Jézus születése között milyen szoros összefüggés van. Elõször Zakariás hall születendõ fiáról, utána pedig Mária találkozik az angyallal, hogy megtudja: gyermeke lesz. Késõbb Erzsébet és Mária, a várandós két kismama együtt örülnek Isten ajándékának.
Nem tudjuk, hogy milyen lehetett a kapcsolat a két család között a gyermekek megszületése után. A következõ találkozás az, amikor mintegy harminc évvel késõbb János prófétai hangon hirdeti Isten akaratát, s megkereszteli Jézust. Ezután felgyorsulnak az események: Jánost Heródes börtönbe veti, mivel kritizálta istentelen kapcsolatát testvérének feleségével - Jézus pedig elkezdi igehirdetõi szolgálatát.
A harmadik pont, ahol összefonódik Jézus és János élete: János a börtönbõl kérdezteti Jézust: Te vagy-e az eljövendõ, vagy mást várjunk? Miért teszi fel ezt a kérdést János? Miért fontos nekünk is hallanunk, értenünk kérdését? Milyen érzések szólalnak meg e kérdésben?
Az elsõ ok a várakozás. Ha elképzeljük Keresztelõ János élethelyzetét, talán megértjük, hogy miért küldi tanítványait Jézushoz. Igehirdetése nyomán sokan fordultak Istenhez. Amikor azonban õ maga megkritizálta a fejedelem életét, az börtönbe csukatta. Noha nem õ az elsõ próféta, akinek szenvedést vagy börtönt kell kiállnia, mégis, bizonytalanság, kérdés, aggodalom lehet benne.
János útkészítõ próféta. Tudta, hogy eljön az a Valaki, akinek szolgálatát kellett elõkészítenie. Ö azonban másképpen várta az eljövendõt. Ítélet, büntetés, igazságszolgáltatás - ezeket várta a Messiástól. A börtönben várakozik, s várja, hogy amit hirdetett, az beteljesüljön.
A másik ok talán az is lehet, hogy elégedetlen. Õ az igazságot képviselte, a hamisság mégis gyõzött felette. Hogy is van ez? Hát nem kellene itt rendet csinálni? Õ annyit szolgált, hogy az eljövendõ útját elõkészítse, igazán most õ valamit, hogy a dolgok helyre kerüljenek, és mindenki megkapja méltó jutalmát vagy büntetését. Hol van szórólapát, a tûz, az ítélet?
És a harmadik ok, a legfájóbb: a kétség. Hátha mégis tévedtem, hátha nálam van a baj. Lehet, hogy amire feltettem az életemet, az csak értéktelen, hitvány kacat, légvár, álom? Lehet, hogy megtréfáltak az emberek, s hátam mögött csak nevettek? Amit láttam, az csak képzeletem munkája volt?
Érdemes átgondolnunk, hogy mit vált ki belõlünk János kérdése. Elbizonytalanít? Ha õ sem volt benne biztos, hogy kicsoda Jézus, akkor mi mit szóljunk? Magabiztossá tesz? Õ nem tudta, de én nagyon jól tudom, hogy kicsoda Krisztus!
Ezzel a két megközelítéssel nem tudjuk megérteni a történet üzenetét. Ez csak akkor történhet meg, ha mi is bekapcsolódunk a jánosi kérdésbe, és együtt keressük és várjuk a választ Jézustól, nyitottan, õszintén.
Várakozás és kételkedés - ez volt János kérdésének egyik része. Az ember hajlamos az életét úgy beállítani, hogy az csak várakozásból álljon. Várom, hogy elmúljon a hideg idõ, várom, hogy meleg legyen, várom, hogy itt legyenek az ünnepek, várom, befejezzem a munkámat, várom, hogy elkezdhessem a munkámat, stb. stb. Ugyanakkor van egy nagy várakozás, hogy megtaláljam az élet célját, értelmét, hogy találkozzak azzal, aki be tudja teljesíteni az életem értelmét.
Mi két csoportba tartozunk. Vannak olyanok közöttünk, akik még keresnek, és együtt kérdeznek Jánossal Jézus felõl: Te vagy az, vagy mást várjunk? És vannak olyanok, akik tudják: Te vagy az, akire vártunk.
Aki még várakozik, annak hirdetjük: õ Krisztusra vár. Amikor Jézus megjelent, akkor megbolydult az ország. Látták csodáit, hallották tanításait, mindenki rá figyelt. Ezek azonban csak jelek voltak az akkori és a késõbbi nemzedékeknek. Jel számunkra, hogy volt itt közöttünk valaki, aki könyörületes volt, akit érdekelt az emberek baja, aki figyelt a másikra.
Aki még várakozik, annak hirdetjük: Õ tudja az állandó várakozás "jövõ idejét" megélhetõ "jelen idõvé" formálni. Vele lesz a jelen minden pillanata érték és öröm, hiszen jelenléte betölti az õ gyermekeinek életét.
Elégedetlenség - ez a jánosi kérdés második összetevõje. Ez azokat érinti, akik Krisztusban vannak -és mégis elégedetlenek. Vannak ilyenek? Lehetséges ez? A dogmatikák szerint talán nem, de a lelkigondozói gyakorlat szerint igen: Õk talán így fogalmaznak: Te vagy az eljövendõ, de másként vártunk Elrontott élet, kudarcok, megpróbáltatások után szólhat így az ember: és mást vártam Istentõl. Segíthetett volna többet. Én annyit tettem érte, szolgáltam, szolgálok, és mégsem teljesíti kéréseimet. Bizony, többet érdemelnék.
Elégedetlen lehet valaki azért, mert nem lát jeleket, vagy azért, mert nem lát ítéletet. Keresi az igazságot, és nem látja meg Isten igazságosságát a világban -bár néha bizonyos történésekbe próbálja azt nagy lelkesedéssel beleérteni és belemagyarázni.
Jézus a tékozló fiú példázatában mutatott rá az otthon maradó testvérben arra, hogy milyen az elégedetlen, öröm nélküli ember: Neked örülnöd kellene -mondja a boldog apa a fogát szívó testvérnek.
Aki így érez, próbáljon arra az elsõ szeretetre gondolni, és abban megújulni, amit Krisztusban talált meg, és Krisztustól kapott. A kiábrándult, hitben meggyengült embernek szól Jézus szava: hirdettetik az evangélium a szegényeknek - azoknak, akik rászorulnak, akik elfogadják, akik tudnak neki körülményeik ellenére örülni.
Jézus válasza akkor lesz igazi válasszá, ha meglátjuk benne Isten akaratának beteljesedését és kegyelmét.
Beteljesedés: A világ Krisztus-központú. Minden reá nézve teremtetett, és minden ígéret benne lett teljes.
Kegyelem: Isten ítéletét megelõzi a kegyelem. Nem szórólapát van elõször Krisztus kezében, hanem gyógyító érintésével jár, nem fenyegetõ hangon szól elõször, hanem szelíden hirdeti Isten szeretetét, hogy az Atyához visszataláljunk. Aki keres, az talál - megtalálhatja Jézust. Aki Krisztusban van, visszakaphatja az igazi örömöt és szeretetet.