Keresztyén hitünkben nem csak a dogmatikai rész nehéz - mit és miért hiszek, és miért éppen úgy, hanem az etikai rész is - hogyan legyen életgyakorlat, a mindennapok cselekvése mindaz, amire az Úr tanít minket, kér minket. Mai igénkben egy nagyon nehéz kérést fogalmaz meg Jézus: Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok irgalmas.
Ennek hallatán egybõl ellenvetések sora szólal meg bennünk, vagy rögtön letesszük a Bibliát, talán abbahagyjuk az igehirdetésre való figyelést, mondván: ez lehetetlen, ezt nem lehet megvalósítani, ez egy teljesíthetetlen vágyálom, utópia. Az igehirdetésben három felmerülõ kérdésre szeretnék válaszolni, ami sokunk kérdése lehet: 1.Valóban irgalmas az Isten?
Sok kérdésünk van ezzel kapcsolatban. A világ eseményeit
naponta figyelve
felmerül ez a kérdés bennünk: Valóban irgalmas az Isten? Amikor emberek
pusztulnak el ártatlanul, amikor házak dõlnek alvó emberek,
amikor egy élet munkáját elviszi az árvíz, vagy alámossa a belvíz,
ezt kérdezzük újból és újból: Valóban irgalmas az Isten?
És ott vannak személyes sérelmeink is
az Istennel kapcsolatban.
Számtalan esetet tudnánk felsorolni, amikor másképpen szerettük
volna Isten cselekedetét megtapasztalni, és nem éreztük, hogy Isten
könyörült volna rajtunk.
Miért mindez? Valóban irgalmas az Isten? Hordozzuk betegségeinket, szenvedjük
magunk és mások rossz természetét, imádkozunk körülményeink változásáért, és
nem tapasztalunk
segítséget, kétkedõen kérdezzük: Valóban irgalmas az Isten?
Próbálunk dadogó szavainkkal
másoknak beszélni Istenrõl, megváltásról, hitrõl, s akkor hallgatóink
kérdeznek vissza: Valóban irgalmas az Isten?
Emberi tapasztalataink arról vallanak, hogy amit Jézus mond,
- Atyátok irgalmas, - mintha másképpen lenne.
Megromlott világunk mindent megfordít.
Ahogyan a matematikai mûveletekben a negatív szám
megfordítja a mûvelet irányát (összeadásból kivonás és fordítva lesz),
úgy negatív elījelû világunk szorgalmasan fordítja át a pozitív és negatív
dolgokat az ellenkezõjükre.
Isten ajándékait koloncnak, kötelezettségnek érezzük. Isten szeretetébõl
önzést formálunk. A lényegtelen dolgokat felnagyítjuk, s a lényegest
apróságnak állítjuk be. Ugyanakkor, ami Istennek nem kedves, azt mi
hangsúlyossá, életünk irányító elvévé tesszük.
Így írjuk át Isten irgalmát is. Ahol Isten csodálatosan cselekszik, ott mi
ezt természetesnek vesszük, ahol azonban Isten akarata szerint csendben
marad, ott mi követeljük irgalmasságát és könyörületét.
Isten igéje sokat beszél arról, hogy Isten irgalmas. Az irgalmasság lényege,
hogy nem azt adom, amit érdemel, hanem többet, néha másképpen:
De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják
parancsolataimat.
2Móz. 20.6
Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és
hûsége nagy! 2Móz. 34.6
Isten nem úgy bánik embereivel, népével, ahogyan megérdemelnék, hanem
irgalmasan. Érdekes, hogy Isten irgalmassága összehasonlítható az emberével:
Dávid ezt felelte: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az ÚR kezébe,
mert igen nagy az õ irgalma. Csak ember kezébe ne essem! 1Krón. 21.13
Isten legnagyobb irgalmát azonban az üdvtörténet csúcsában, Jézus
Krisztusban mutatta meg. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az õ nagy
szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a
vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelembõl van
üdvösségetek! Ef 2,4-5
Isten tehát irgalmas, mást ad, többet ad, mint mi érdemlünk.
2. Van-e helye ebben a világban az emberi irgalmasságnak? Világunk a viszonyosságra épül fel. Annyit adok, mint amennyit kaptam, vagy várhatok. Az adósnak kamatot kell fizetni a kölcsönért vagy a késedelemért. A világ látható rendje erre épül, és minden felborulna, ha másképpen lenne. A kommunizmus irgalmasságra épülõ ideája azt akarta: legyek irgalmas, csak annyit vegyek el a közösbõl, amire nekem szükségem van - de ez szörnyûségbe torkollott. A munkavállalók úgy érzik, hogy ki vannak használva, a köz szolgálatában járók is hasonlóan éreznek. A gyermek kihasználja szülõit, és néha fordítva. Nem tapasztalunk irgalmasságot, így kérdezzük: Van-e helye ebben a világban az emberi irgalmasságnak? Jézus példázataiban is bemutatta az ember irgalmatlanságát: Amikor az adós szolgának elengedik adósságát, akkor õ azonnal szorongatni kezdi azokat, akik tartoznak neki. A szõlõmûvesek fel vannak háborodva a különbözī idõt dolgozó munkások egyforma bérén. Az irgalmas samaritánus egy irgalmatlan világban csak kivétel, akit nem értenek meg, aki csak a példázat fikciójában szerepel. A világban nincs meg az irgalmasság, de szükség van rá. A világ vágyakozik arra, hogy valami jót, újat, igazit találjon. Jézus minket egy új etikára, új fajta cselekvésre hív. Ez elsõre lehetetlennek tûnik. Imádkozni ellenségért, áldani az átkozót, szeretni azt, aki gyûlöl engem. Lehetséges?
3.Miért és hogyan legyek könyörületes?
Könyörületességünk alapja a könyörülõ Atya.
Rá kell nézzünk, és rá nézve kell
új etikával járni világunkban. Nem a másik ember etikánk alapja, s nem is
csak én magam: maga az élõ, könyörülõ Úr. Nem kiszolgáltatottá akar tenni
bennünket Isten, hogy mindenünkbīl kiforgatott, földönfutók legyünk: hanem
empatikus, beleérzõ, másokra figyelõ emberekké akar tenni minket.
Hogyan lehetek ilyenné? "Legyetek" - mondja Jézus, és az õ szava teremtī szó.
Ahogyan a világ teremtésekor Isten "legyen" szavára állt elõ minden,
Jézus így akar minket könyörületes emberekké alakítani. Õ tesz minket azzá
- ha kívánjuk, keressük ezt. És akkor sok minden
mássá lesz bennünk, körülöttünk. Ámen.