"Íme milyen jó és egészséges, ha együtt laknak a testvérek". 133. Zsoltár
Az év elején hirdették meg a gyülekezetben a Kárpátaljai kirándulást, melynek az volt a célja, hogy végigjárja annak az útnak nagy részét, amelyet Demjén István, gyülekezetalapító és templomépítő lelkészünk tett meg a cserkészekkel 1939-ben, a frissen visszakapott magyar területeken.
A tavasz során szinte minden istentisztelet alatt kaptunk valamilyen hírt, hogyan áll az előkészítés, hogyan készüljünk (útlevél, költségek). Az indulás előtti héten megkaptuk a részletes úti tervet is.1.nap
|
|
Sárospatakon a kollégium óriási menzáján ízletes ebéd várt bennünket.
|
A könyvtár gazdag gyűjteményében láthattuk többek között Luther Márton eredeti aláírását, valamint azt a kiállítást, amely azt az anyagot mutatja be, amit a református egyház, illetve a könyvtár tavaly kapott vissza Oroszországból, A sok régi könyv, s az általa képviselt, a múltból a máig ható értékek valahogy mindig meghatóak. Sokan elidőztünk volna hosszabb ideig is a könyvek között.
|
|
|
Hallottunk a gyülekezet életéről is. Több bibliaóra, s összesen 4 kórus / gyerek, vegyes, női, s ami ritka férfidalárda/ van. Sajnos itt is, mint a legtöbb vidéki városunkban, kevés a munkalehetőség, ezért a fiatalok elhagyják szülővárosukat.
A sárospataki várat is megnéztük, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre. A vár lovagtermének az akusztikáját a... zsoltár eléneklésével próbáltuk ki. A vár megtekintése, a Rákóczi család öt híres dinasztiájának, különösen II. Rákóczi Ferenc alakjának és a szabadságharcnak a megidézése mindnyájunkban erősítette a nemzettudatot.
Szállásunk meg egy minden kényelmet biztosító kempingben volt. Vacsora után tartottunk egy érdekes ismerkedési estet. Mindenki kihúzta valakinek a fényképét, megkereste az illetőt, egy percig beszélgetett vele és ez alapján mutatta be. Így mindenkiről kaptunk egy rövid összefoglalást.
|
Beregszászon csatlakozott hozzánk az ottani református egyház egyik presbitere, aki a következő 3 nap a kalauzolt bennünket. Balazséron, a szálláshelyünk a Református Ifjúsági Konferencia Központban volt, ahol elhelyezkedtünk és meg ebédeltünk. Délutáni úti célunk Munkács vára volt, amelyet ellenség harccal bevenni soha nem tudott. A vár messziről feltűnt, s mi lelkesen kattintgattuk a fényképezőgépünket már a buszon. A vár 1633-tól 1711-ig volt a Rákócziak tulajdonában. Zrínyi Ilona több mint 2 évig védte hősiesen, fia, II. Rákóczi Ferenc, pedig évekig innen irányította a szabadságharcot. A dicső napokra Zrínyi Ilona szobra emlékezteti a mai látogatót.
|
Ezután a Schönburg kastély-szanatóriumot kerestük fel. Ez ma is működő szív-szanatórium, a parkjában a régi Magyarország térképét mutató, sajnos nem feltöltött tóval.
A vacsora és a közös áhítat után még néhányan elmentünk a szomszédban lévő kis presszóba kötetlen beszélgetésre.
|
|
Délután a beregszászi múzeum meglátogatása óriási élmény volt mindnyájunknak. A megdöbbentő az volt számomra, hogy az ott bemutatott néprajzi, történelmi értékek összegyűjtése és megtartása mindössze egy ember lelkesedésén múlik. Ha ő ezt nem csinálja, akkor ezek az értékek elvesznek.
Állami támogatást nem kap, csak a helyet biztosítják számára. Gyűjteményében az egyik ház alapjának ásásakor előkerült néhány ókori lelettől a 20. századi helyi festők munkájáig sok minden megtalálható. Igen érdekes volt az a 200 darabból álló fényképsorozat, amely a magyarok bevonulásról készült Nagyon sok emlék volt felidézve arról a három évről, ameddig Beregszász Magyarországhoz tartozott.
Délután visszamentünk a szálláshelyünkre, volt egy kis szabadidő. Elmentünk sétálni, és észrevettük a helyi görög katolikus templomot. Mivel Balazsér kis település, könnyű volt megtudni, hogy ki tudja nekünk kinyitni a templomot. Megnéztük, egy szépen karbantartott, felújított, a görög-katolikus szokásoknak megfelelően berendezett templom volt. Vacsora után megnéztük a református templomot is, ahol a gondnok fogadott. Elmondta, hogy a templom 10 éve épült, egy kis gyülekezet tartja fent. Meghívtuk az esti áhítatra, amire családjával együtt el is jött.
|
|
|
Hétfő reggel Beregszászon megnéztük a helyi cserkészek otthonát. Egy teljesen különálló házuk van. Ezután a Vereckei hágóra indultunk. Néhányan igen csak izgultunk a felfelé vezető keskeny és rossz minőségű úton. Vártuk, hogy mikor érnek véget a kanyarok. Közülünk még többen nem jártunk itt, s nagyon megható volt az első találkozás ezzel a vidékkel. A még mindig érintetlen táj páratlan szépsége mindenkit lenyűgözött. A Kárpátok néhány hegycsúcsán még ott volt a hó, előttünk két héttel a cserkészek szánkóztak a szemközti hegyen. Közben busszal, motorral, autóval más magyarok is érkeztek. Egy katolikus pap misét celebrált a diákjainak. Félelmetes érzés volt belegondolni a hágón és a szorosnál, hogy több mint 1000 éve őseink ugyanezen a helyen jártak és ezt a fenséges tájat látták. A hágón a Himnuszt és a Székely Himnuszt is elénekeltük. Lefelé jövet egy tisztáson ebédeltünk. A kisfúk kihasználták a rövid időt egy kis focira.
|
Délután a Sipot-vízesés volt a cél. Egy idő után a felfelé vezető rendkívül göröngyös úton már csak gyalog lehetett menni, de a látvány megérte az erőfeszítést. Mindenki erőnlétének megfelelően gyalogolt, az aprótól az idősig mindenki eljutott a célig. Akinek kevés volt az izgalom, az felmászott a meredek hegyoldalon, hogy eljusson a forrásig.
|
Este még elmentünk egy borházba egy kis borkóstolóra és vacsorázni. Éjjel 11 óra körül a csoport nagy része hazament a busszal. Néhányan még maradtak. Nekik gyalog kellett haza jönni, de cserébe élőben láttak májusfa állítást és jót beszélgettek egy balazséri családdal.
Az utolsó nap délelőtt még elmentünk Csettfalvára megnézni egy római, egyben görög katolikus templomot és egy, a XIV. században épült református kazettás mennyezetű templomot. Szálláshelyünkön megebédeltünk és utána elindultunk, hogy megtegyük a hazafelé vezető utat.
A határon újra várakozni kellett elég sokat. A fiatalok, illetve akik a szocializmus idején nem utaztak, nem is értették, hogy mire várunk.
Hazafelé sokszor meg kellett állnunk a busszal, osztogatni a kis és nagy nejlon zacskókat: többen rosszul lettek, hánytak. Ennek csak találgattuk az okát. Igaz, későre értünk haza, de komoly probléma végül is senkivel sem volt, este 10 után érkeztünk meg
|
A 20. század történései nagy kárt okoztak Kárpátalján is. Sok mártírhalált halt lelkészről, papról és egyéb foglalkozású emberről tudunk. Az épületek helyenként eléggé lepusztultak, látszik, hogy az átlagembernek nincs pénze.
Mégis az átélt szenvedések, üldöztetések, nélkülözések ellenére sokan megmaradtak magyarnak, s futotta az Istentől kapott erőből többségüknek a hitük megtartására is. Ebből a hitből épülnek, újulnak meg az utóbbi másfél évtizedben a református és katolikus templomok, mert az ortodoxon kívül más nem kaphat állami támogatást. Jó volt megtapasztalni, hogy vannak testvéreink a határon túl is, akikért felelősek vagyunk. Gazdag közös történelmi és hitbeli örökségünk van, amit érdemes őrizni, óvni.
Kárpátalján nagyon nagy szeretettel fogadtak mindenhol és a szegénység ellenére megtettek mindent, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat.
Ráadásul, mivel emellett gyönyörű helyeken is jártunk, valószínűleg senki sem bánta meg, hogy részt vett ezen az úton.
