Idősek és fiatalok találkozója

Már régóta szó van arról, hogy szükség lenne arra, ha az ifjúsági csoport valamilyen módon gyakrabban szolgálna a gyülekezetben, Isten dicsőségére.

Jelenleg a világban az egyik legnagyobb problémát jelentik a generációs ellentétek. Éppen ezért felvetődött az az ötlet, hogy ezeket valamilyen módon csökkenteni kellene. Egyházközségünk pályázatot is beadott ilyen témában, sajnos a pályázat nem nyert. Habár igazán ellentétekről nem beszélhetünk, gyülekezetben is valós probléma az, hogy az idősebbek és a fiatalabbak gyakran nem is ismerik egymást.

2004. június 5.-én gyülekezetünk ifjúsága meghívta a szerda délelőtti nyugdíjas bibliaóra résztvevőit egy közös alkalomra, melyet nagy örömmel el is fogadtak. Az ifjúsági csoport énekeskönyvi és ifjúsági énekekkel, szavalatokkal és szendvicsekkel készült az alkalomra. Nagy Péter lelkipásztor rövid igei bevezetője után kiscsoportos beszélgetéseket tartottunk a következő kérdések alapján:

A kiscsoportos beszélgetések során nagyon sok mindent megtudtunk egymásról, közelebb kerültünk egymáshoz, az egész találkozó nagyon jó hangulatban zajlott. A kérdéseket persze nem minden kiscsoport tudta teljesen végiggondolni, de azt hiszem, hogy a legfontosabb az a rácsodálkozás volt, hogy igenis, idősek és fiatalok, van mit mondanunk egymásnak. Hála legyen Istennek ezért az alkalomért és kérjük, hogy legyen folytatása!

Tatár Levente